Együtt-PM: a kormány gyámság alá helyezte a szakszervezeteket

Olvastuk - 2013-11-21

Kónya Péter, az Együtt-PM szövetség társelnöke, a Szolidaritás elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a Fidesz kormány gyámság alá helyezte a megfogalmazása szerint "független" szakszervezeteket azzal, hogy a nem preferált szakszervezetek működését és létét ellehetetlenítették.

    Mint elmondta, a Munkástanácsok és a Liga Szakszervezetek váltak Orbán Viktor miniszterelnök kedvenceivé, hiszen a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségével (MSZOSZ) közösen ez a három konföderáció állapodott meg a kormánnyal az új munka törvénykönyvéről.

    Kónya Péter az ellehetetlenítésre példaként említette, hogy megszűnt a szakszervezeti tagok után járó munkaidő-kedvezmény pénzbeli kiváltása, amely jelentős bevételkieséssel jár. Ezzel szemben olyan kormányzati, illetve irányított pályázati támogatások jutnak elsősorban az Ligának, amellyel horribilis vagyonhoz juttatták a konföderációt, annak érdekében, hogy tönkretegyék a többi szakszervezetet - vélekedett.

    A Szolidaritás elnöke emlékeztetett rá, hogy korábban az MSZOSZ működtetett egy országos jogsegélyiroda-hálózatot, ám 2010 után a Liga több százmillió forintot kapott azért, hogy Jogpont plusz néven felépítse saját hálózatát.

    További példaként említette, hogy az év közepén a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Munkáért elnevezéssel olyan, 1,6 milliárd forint összértékű pályázatot írt ki, amelyhez munkáltatói és munkavállalói érdekképviseleti szervezeteknek kellett konzorciumba szerveződni, ám csak a Liga tudott a Vállalkozók Országos Szövetségével és az Munkáltatók és Gyáriparosok Országos Szövetségével összeállva ilyen partnereket találnia. Álláspontja szerint ez irányított pályáztatás volt.

    Kónya Péter hozzátette: uniós pályázatok segítségével működésre és fejlesztésre egymilliárd forint értékű pályázatot írtak ki, amelyből 400 milliót kaptak a munkáltatói szervezetek, 600 milliót pedig a munkavállalói érdekképviseletek. A 600 millióból 450 milliót kapott a Gaskó István által vezetett Liga és annak tagszervezetei, míg a további 150 milliót azok az MSZOSZ-hez tartozó szakszervezetek, amelyek stratégiai megállapodást kötöttek a Ligával, vagyis a Vasutasok Szakszervezete, a Vízügyi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete, valamint a Mezőgazdasági, Erdészeti, Élelmiszeripari és Vízügyi Dolgozók Szakszervezete. A többi konföderációhoz tartozó szakszervezet pályázatait elutasították.

    Mint elmondta, hat regionális szakszervezeti iroda összesen 300 millió forintot kapott, és noha ezek ma még nem létező szakszervezetek a működő érdekképviseletek nem kaptak támogatást.

    A vesztes szakszervezetek fellebbeztek a pályázati döntések ellen és az EU illetékes bizottságához fordultak - tette hozzá.

    Értékelése szerint a kormány célja az, hogy olyan korporatív szakszervezeti rendszert építsen ki Magyarországon, amely nem a munkavállalókat védi, hanem a hatalom érdekeit szolgálja.