ÉVOSZ: a lakásfelújítások nagy részében még mindig nem kötnek szerződést

Olvastuk - 2021-02-22

A lakásfelújítások 70 százalékában nem kötnek írásos szerződést az építőipari vállalkozókkal a megrendelők, és nem néznek utána a kivitelezőnek - mondta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Koji László hozzátette: ezen a helyzeten sokat javít az állami támogatási program, amelyben a visszatérítés feltétele az írásos szerződés és tételes megállapodás az elvégzendő feladatokról, valamint az, hogy a pénzek számlán keresztül mozogjanak. Ezzel tisztul a piac - mondta.

Koji László azt javasolta azoknak, akik szakembert keresnek, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szakmai építőipari regisztrációs rendszerében tájékozódjanak, ahol 80 ezer vállalkozást találhatnak, megyénként felsorolva.

A felújítási igény tömegesen Budapesten jelentkezik, az év elejétől jelentős kereslettel találkoznak a szakemberek és a cégek, ezért a várakozási idő feltehetően nem fog csökkenni - mondta.

Közlése szerint az ágazat folyamatosan mintegy 340 ezer embert foglalkoztat, jó szakemberből, szakmunkásból és mérnökökből azonban az utóbbi 4-5 évben komoly hiány van, ami az idén is megmaradt.