Felsőoktatási törvénymódosítás lesz, népszavazás nem

Olvastuk - 2007-03-31

A Felsőoktatási Kerekasztal Hiller István, oktatási és kulturális miniszter vezetésével a felsőoktatási törvény módosításáról konzultált, miközben a Fidesz és KDNP által benyújtott népszavazási kezdeményezést az Országos Választási Bizottság (OVB) nem hitelesítette.

Az Országos Választási Bizottság (OVB) nem hitelesítette a Fidesz és KDNP népszavazási kezdeményezését, amely a felsőoktatásban tanuló államilag finanszírozott hallgatók tandíjfizetési kötelezettségének kérdésére irányult volna - adta hírül az InfoRádió. A benyújtott kezdeményezés pontos szövege a következő volt: "Egyetért-e ön azzal, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetniük?"

A OVB egyszer már elutasította a kezdeményezést, de ekkor az Alkotmánybíróság kérte, hogy tárgyalják újra az ügyet. Ezúttal 7:2 arányban szavazott a hitelesítés ellen. Indoklásuk szerint a népszavazás kivonná a parlament hatásköréből a tandíj ügyet, ez egy burkolt alkotmánymódosítás lenne - adta hírül az inforádió.

 

Konzultáltak a felsőoktatási törvény módosításáról

A Hiller István oktatási és kulturális miniszter vezetésével ülést tartó Felsőoktatási Kerekasztal résztvevői egyetértettek abban, hogy az intézmények számára stabil szabályozási és finanszírozási környezetet kell teremteni.

A felsőoktatásról szóló 2005. évi törvény alapvetően biztosítja a működés jogi feltételeit, de a konvergencia program elfogadásával megváltoztak a gazdasági és társadalmi körülmények. Ezért vált szükségessé egyebek mellett a költségvetés és a felsőoktatás kapcsolatát szabályozó törvény módosítása.

 

A résztvevők szerint az intézmények biztonságát erősíti az a tervezett finanszírozási modell, amelynek alapja az egyetemekkel, főiskolákkal kötendő keretmegállapodás. Ez úgynevezett állandó és változó támogatásokat tartalmazna.

Míg előbbi több évre szóló rögzített támogatást jelentene, addig utóbbiról évenként állapodnának meg. Ide tartoznának a hallgatói juttatások, a képzési normatíva, vagy az, hogy mennyiben vesz részt az intézmény a közoktatási feladatok ellátásában. Az intézmények finanszírozásában a teljesítményekhez kötött állandó támogatási rész mintegy egyharmadot tenne ki.

 

A minőségelvűség érdekében kapott támogatást az a javaslat, amely ugyan nem korlátozza az oktatók további munkavállalásának lehetőségét, de a mai gyakorlatot jelentő finanszírozás mellett az intézményi és programakkreditációban is egy felsőoktatási intézményben vehető számításba az oktató.

 

A Felsőoktatási Kerekasztal résztvevői technikai természetű változásként támogatták a felsőoktatási információs rendszerben a szolgáltatott adatok pontosítását és a pályakövetési rendszer kiépítését.

 

Az egészségügyi reformhoz kapcsolódóan a törvény módosításával kell megteremteni annak a lehetőségét, hogy az OEP felé megfelelő adatokat szolgáltassanak a felsőoktatási információs rendszerből - tájékoztatott az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM).

 

Az egész életen át tartó tanulásra vonatkozó átfogó nemzeti stratégiához illeszkedően a felsőoktatási intézmények képzési tevékenységében is lehetőséget kell teremteni a rugalmas tanulási útvonalak, az oktatás és a képzés különböző rendszerei és szintjei közötti átjáráshoz. Az Unió törekvéseivel összhangban lehetőség lesz a korábbi - akár nem felsőoktatási intézményben folytatott - tanulmányok beszámítására - áll az OKM sajtóközleményében.

 

A kerekasztal résztvevői támogatták, hogy a gyesen, gyeden lévő kismamák ne fizessenek képzési hozzájárulást. Ezt a szociális gondoskodás lényeges elemének minősítették.

(www.edupress.hu)