A hosszas csődeljárás után a bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról - írta a profit.ro a csődbiztos közleménye alapján.
A Blue Air Aviation SA-t 2023 márciusában, a saját kezdeményezésére nyilvánították fizetésképtelenné, azt követően indult meg a csődeljárás. A bukaresti törvényszék most azt követően döntött a felszámolásáról, hogy a cégvezetés és a többségi tulajdonos, a román állam számottevő erőfeszítései ellenére, sem sikerült befektetőt találni a csődbe jutott légitársaság megmentésére - nyilatkozta Radu Tudor csődbiztos, a Blue Air vagyonfelügyeletét ellátó Infinexa cég képviselője a portálnak.
A 2004-ben alapított Blue Air volt az első romániai diszkont légitársaság. Fénykorában, 2018-ban és 2019-ben több mint 1100 főt foglalkoztatott, éves árbevétele meghaladta a 2,1 milliárd lejt (165,018 milliárd forint). A Blue Air 2018-ban a térség harmadik legnagyobb forgalmú légitársasága volt a LOT és a Wizz Air után.
A légitársaság válsága 2020-ban kezdődött, melyből annak ellenére sem tudott kilábalni, hogy kölcsön formájában 28 millió eurós (11,172 milliárd forint) állami támogatást kapott a koronavírus-járvány okozta veszteségek kompenzálására, és további közel 34 millió eurót (13,566 milliárd forint) tőkejuttatásként.
A Blue Air 2022 nyarán tömegével függesztette fel a járatait, szeptember 6-án pedig már leállította valamennyit. Mivel nem tudta törleszteni a két évvel korábban kapott állami hitelt, 2022 novemberében a román kormány átvette a vállalat részvényeinek 75 százalékát.
Az Európai Bizottság 2024 elején törvénytelennek minősítette a Blue Air számára nyújtott állami támogatást, a bukaresti kormányt annak behajtására kötelezte.