Innovációs "Oscar-díj" Rátai Dániel magyar feltalálónak

Olvastuk - 2008-09-10

Magyar innováció diadalmaskodott a kaliforniai San Josében az emberiség jövőjét leghatékonyabban szolgáló technológiai megoldások világversenyén. A Tech Museum of Innovation bejelentése szerint Rátai Dániel feltaláló veheti át a 3D for All Kft. nevében november 12-én az innovációs Oscarnak számító Tech Awards díjat, amellyel a rangos személyiségekből álló zsűri a magyar Leonar3Do-projekt érdemeit ismerte el. A több napon át tartó ünnepségsorozatot és a díjátadó gálát a Szilícium-völgy központjában, San Joséban rendezték meg.

Az ezredforduló óta létező Tech Awards világprogram keretében a zsűri olyan szervezeteket és magánszemélyeket jutalmaz, melyek, illetve akik az emberiség javát szolgáló új megoldások letéteményesei. A jelöltek öt kategóriában - oktatás, egészségügy, esélyegyenlőség, környezetvédelem, gazdasági fejlődés - mutatkoznak be, és kategóriánként öt-öt győztes veheti át a díjat a több mint 1500 fős illusztris publikum előtt.

A Leonar3Do az oktatás kategóriában érdemelte ki a "best of the best" címet, kidomborítva azt a képességét, hogy segítségével a pedagógusok képessé válnak olyan összefüggéseket megértetni tanítványaikkal, melyeket képtelenség szavakkal leírni vagy krétával felrajzolni.

A díjakat a Santa Clara University szervezésében a világ minden tájáról érkező elismert oktatási és kutatóintézeti vezetők, valamint az üzleti és közszféra neves szakemberei ítélik oda. Döntése során a testület azt mérlegeli, hogy a jelöltek mennyiben kínálnak megoldást a világ kiemelt problémáira, mennyire szolgálhatják az emberiség fejlődését.

 

 

A Leonar3Dót fejlesztő 3D for All Kft.-t. 58 ország 329 jelöltje közül választották ki a győztesek körébe. "Azzal mindig is tisztában voltunk, hogy univerzális képességei folytán a Leonar3Do számos területen forradalmasíthatja kultúránkat, de hogy az oktatás már ilyen hamar felfedezi magának, az egyszerűen fantasztikus! Külön jó érzés tudni, hogy a döntés, amellyel a Tech Awards grémiuma a világunkat élhetőbbé tevő megoldások közül a legmeghatározóbbak közé sorolta a fejlesztésünket, nem csupán a csapatunknak, hanem az egész országunknak szóló elismerés. Ha 2005-ben, amikor hat első díjjal megrakodva hazaérkeztem az arizonai Intel-ISEF-döntőről, nem karolja fel az ország egy emberként a Leonar3Do ügyét, és ha nem jutunk hathatós állami támogatáshoz az NKTH által, akkor most nem létezne 3D for All Kft. sem" - mondta Rátai Dániel feltaláló, a cég fiatal tulajdonosa és általános fejlesztésvezetője, aki egyébként az elmúlt egy év alatt összesen öt újabb, szabadalmaztatásra benyújtott megoldással tökéletesítette az alapverziót.

Rátai János, a Leonar3Dót fejlesztő 3D for All Kft. ügyvezető igazgatója szerint a győzelem annak köszönhető, hogy "a zsűri felismerte, a virtuális valóság birtokba vétele az osztálytermekben forradalmi jelentőséggel bír." Majd hozzátette: "Ennek hála, új lendületet vehet a Leonar3Do oktatási környezetbe illesztése, a megfelelő módszertan, az egyes tantárgyak számára kidolgozandó tananyag, illetve a szükséges digitális tartalom kialakításával. A Kodály-módszer már bizonyította a múlt században, hogy a világ az edukáció területén is vevő az igazán átütő erejű megoldásokra. Most úgy látszik, eljött az ideje, hogy szűkebb-tágabb környezetünket ismét megajándékozzuk valamivel."

 

A magyar csapat a Los Angeles-i Siggraph-ra, a világ legnagyobb 3D-grafikai és animációs rendezvényére való készülődés közepette értesült arról, hogy olyan elismerésben részesült, amelyet eddig egyetlen hazai innovációnak sem sikerült elérnie.

 

Rátai Dániel Leonar3Do elnevezésű találmánya az első olyan eszköz, amely a közönséges személyi számítógépek háromdimenziós konfigurációvá való átalakításával virtuális valóság létrehozását teszi lehetővé a legszélesebb rétegek számára.

(www.edupress.hu)