Iszlám Állam - James Mattis: Washington és Moszkva csakis a dzsihadisták elleni hadműveleteik összeütközésének elkerüléséről egyeztetnek

Olvastuk - 2018-07-25

Washington és Moszkva egyelőre csakis az Iszlám Állam elleni szíriai hadműveleteik összeütközésének elkerüléséről egyeztetnek - közölte James Mattis amerikai védelmi miniszter az ausztrál védelmi tárca vezetőjével tartott washingtoni sajtótájékoztatóján.

"Biztosítjuk, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet dzsihadistái elleni hadműveleteink konfliktusmentesek legyenek, hogy ne alakuljanak ki a két ország katonáit veszélybe sodró helyzetek" - fogalmazott James Mattis.

A Pentagon (az amerikai védelmi minisztérium) vezetője leszögezte: "ennél többet mindaddig nem teszünk, amíg a külügyminiszter és az elnök, valamint szövetségeink nem döntenek arról, hogy mikor és miben kezdjük meg az együttműködést Oroszországgal". A miniszter hozzátette: ez még nem történt meg, ezért "korai lenne" bármiféle részletről is szót ejteni.

A sajtótájékoztatón James Mattis oldalán helyet foglalt Mike Pompeo külügyminiszter is, aki azonban nem kommentálta a védelmi miniszter megjegyzéseit.

Mike Pompeo a múlt héten megerősítette, hogy a helsinki csúcstalálkozón Donald Trump amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő megvitatták "a szíriai konfliktus rendezésének és a menekültek visszatérésének lehetőségeit". A miniszter akkor a főként Libanonban és Jordániában élő szír menekültek repatriálásáról beszélt.