Koronavírus - Varga Mihály: 100 milliárd forintnyi uniós forrás számolható el a következő hetekben

Olvastuk - 2020-04-22

A következő hetekben várhatóan 100 milliárd forintnyi fejlesztést számolunk el az Európai Unióval (EU), és mivel ezeket a beruházásokat Magyarország saját forrásból megelőlegezte, a beérkező összeg a magyar költségvetést erősíti.

Idén az uniós források összege elérheti az 1300 milliárd forintot - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter szerdán a hivatalos Facebook-oldalán közzétett videóban.

A miniszter közölte, hogy a pénzügyi akciócsoport ülésén áttekintették a költségvetés és az uniós elszámolások helyzetét.

Varga Mihály hozzátette: bár az EU-ból továbbra sem érkezik konkrét támogatás a járvány elleni védekezéshez, Magyarország jelentős operatív fejlesztéseket valósít meg. Ezekhez ebben az évben eddig 300 milliárd forintnyi uniós forrás érkezett, és a következő időszakban is mintegy 100 milliárd forintra várnak. Ebben az évben mintegy 1300 milliárd forintnyi eredményesen elszámolható összeg érkezik majd be. Magyarország megelőlegezi ezeket a támogatásokat, így a beérkező források a magyar költségvetés stabilitását erősítik.

"A cél továbbra is az, hogy minden forrást biztosítani tudjunk a járvány elleni védekezéshez és a gazdaság újraindításához, és a fejlesztéseink is megvalósuljanak majd, a pénzügyi akciócsoport ezen dolgozik" - jegyezte meg.