LMP: legyen 2024 a szociális szektor éve!

Olvastuk - 2024-01-02

Legyen 2024 a szociális szektor éve, az LMP elvárja a kormánytól, hogy az idén hatékony lépéseket tegyen a szociális szektor megerősítése érdekében - mondta az LMP népjóléti és családügyi szakszóvivője Pécsen kedden.

Hohn Krisztina online is közvetített sajtótájékoztatóján kiemelten fontosnak nevezte a szociális dolgozók, gondozók, ápolók bérének, valamint az ápolási díjnak legalább inflációkövető emelését.

Több mint tíz éve nem nőtt a családi pótlék összege, ha csak az inflációt nézzük, már a jelenlegi többszörösének kellene lennie - jegyezte meg.

Az ellenzéki politikus szólt arról is, hogy pártja szükségesnek tartja a mindenkori öregségi nyugdíjminimum, illetve szociális vetítési alap növelését is legalább 50 ezer forintra, mert a jelenlegi 28 500 forint nagyon kevés.

A kormánynak mindenképpen intézkednie kell, ha szeretnénk, hogy a szociális ágazat valóban hatékony rendszerként működhessen - hangoztatta Hohn Krisztina.