Mécs Imre esete a 168 órával

Olvastuk - 2009-07-30

A július 23.-i dátumot viselő 168 órában megjelent egy interjú Mécs Imrével.

 Az  általa jóváhagyott, az újságírónő által leadott interjúból a szerkesztőségben kihúztak részeket. Nem a mennyiség a probléma, hanem az, amit (legyen egy vagy két szó) kihúztak. Erről sem meg nem kérdezték, sem nem tájékoztatták Mécs Imrét.

 Mellékeljük az eredeti interjút, és benne vastagon szedve jelöljük a szerkesztőség által kihúzottakat.

- 2005-ben, amikor meghívták az MSZP országos listájára, öt évre szüneteltette  SZDSZ-tagságát. Jövőre hol folytatja?

 

- Bízom abban, hogy tisztul a helyzet, és döntési helyzetbe kerülök.  Az ember kötődik a szülöttjéhez. Amikor ’88-ban párttá alakítottuk a Szabad Kezdeményezések Hálózatát, Szabó Miklóssal sokat beszélgettünk, szívem szerint írta meg az Elvi Nyilatkozatot.

 

Széles, progresszív néppárt alapjait fektette le. A Hálózatba, afféle Noé bárkájába nagyon széles merítéssel fogadtunk csoportokat és személyeket, gondolván, a pártállam erős, csak összefogással tudjuk megdönteni. Magyar Bálint radikálisan szűkíteni kívánta a spektrumot, egy szűkebb, értelmiségi és kifejezetten nyugati mintákra épülő liberális pártot képzelt el.

 

- Pető Iván szerint az SZDSZ-en belül és választói körében is mindvégig magában hordozott egy feloldhatatlan ellentétet. Úgy véli: egy baloldali kötődésű, az emberi jogokat és kezdetben a SZETA-n keresztül szociális elkötelezettséget hirdető párt nem lehet egyben a piacgazdaság szószólója. Eszerint túl nagy volt a merítés.

 

- Nem értek egyet. Az világos, hogy az emberi jogok fundamentumot képeznek, ebből nem lehet engedni. Ám a Marx idejében létező, az emberek és állatok fizikai kihasználására épülő  kapitalizmus képét a tudományos-technikai fejlődés gyökeresen megváltoztatta. A klasszikus piacgazdaságot és a  nehezen definiálható munkásosztályt már nem lehet szembeállítani. Új világ van, amelyben sokkal igazságosabb utakat is találhatnánk. A mostani elnökválasztás körül kialakult helyzet engem inkább Tölgyessy Péter megbuktatására emlékeztet. Miután ő, Bálinték akaratával szemben elnök lett, az un. alapítók nagyrésze sorban álltak fel, hogy nem vállalják mellette az ügyvivőséget. Solt Ottiliával, Béki Gabival hárman vállaltuk, mert az SZDSZ-t és eszmeiségét tartottuk fontosnak .  Olyan szövegek is elhangzottak, hogy kilopták alólunk a pártot, mintha az hitbizomány volna.

 

Ebben az időszakban javasoltam, hogy tagozódjunk, szélesítsünk és belső koalíciót hozzunk létre. Létrehoztuk a szociálliberális szárnyat, Hack Péterék a konzervatívat és Magyarék is a magukét. Ám mégsem ezek belső párbeszéde alapján alakult és izmosodott a párt, hanem – miután a személyi harcok eldőltek, és Tölgyessyt híveivel együtt kinyomták – varázsütésre eltűntek a liberális nevű platformok és Magyarék átszervezték a pártot. Csak egy jól apportirozott törzs maradt, de kevesen azok közül, akik önálló véleményt tudtak alkotni. Elsorvadt, eltűnt politizáló közönségünk. Fokozatosan elfogytak mellőlünk a kiváló szakemberek, értelmiségiek, vállalkozók, gondolkodók, az önzetlen aktivisták, mert csalódtak a vezetésben.

 

- Hasonlóak a liberálisok és a szocialisták problémái.

- Csak részben. Voltak némi közös alapok: a szociális érzékenység, a modern piacgazdaság létrehozása, az egészséges nemzeti érzés. Valamiért csak megkötöttük azt a sok koalíciót.

 

- Kárhoztatják is sokan a liberálisokat az első miatt.

- Elfelejtik, hogy akkor az SZDSZ hitelesítette a világ előtt az utódpártként címkézett  MSZP-t. Nagy nyomás nehezedett ránk, hogy lépjünk be a koalícióba, Brüsszelből, Párizsból, Washingtonból kaptunk üzeneteket, engem két hazai katolikus püspök is felhívott. Beléptünk, ám nem tudtunk ügyesen taktikázni, miközben Horn Gyula dörzsölt, jó szimatú politikus. Belátta: nélkülünk nem lesz irányukban nemzetközi bizalom. Így viszont Magyarországra, a második ciklusban több beruházási pénz jött, mint a csehekhez és a lengyelekhez együttvéve. Mi lettünk a keleti mintaállam. Nem a saját, hanem az ország szempontjait néztük. Ez változott meg. Jöttek az önző érdekek és a korrupció. Óriási megdöbbenést keltett a Tocsik-ügy, amiről akkor azt lehetett hallani, csak a jéghegy csúcsa.

 

- Vagyis volt miért bocsánatot kérnie Retkes Attilának.

- Volt. Nem vigasztalt minket az MDF-FIDESZ székházbulija, meg sorozatban a többi.

 És a Tocsik-ügy nem az egyetlen. Például Kóka Jánossal is kötött szerződést az oktatási minisztérium hardverre fix áron, öt évre. Amikor meghallottam, kiabáltam: hiszen lefelé mentek a hardverárak.

 

- Ehhez képest elég sokáig kitartott az SZDSZ mellett.

- Én hűséges típus vagyok. Egyszerűen – nem először – ellehetetlenítettek. De még bíztam, hogy az SZDSZ képes arra, hogy a jobb és a baloldalt összefogja az ország érdekében. Ám régóta elvesztette azt a képességét, hogy irányt mutasson. A kerekasztal tárgyaláson és utána is a kék könyvben leírt liberális gondolatok sorvezetőül szolgáltak. Azóta nem tudtunk ilyen minőséget produkálni.

 

- Akad olyan vélemény: történelmi szükségszerűség, hogy egy rendszerváltó pártnak – céljai elérésével – el kell tűnnie.

- Gyenge magyarázat arra, hogy valaha alkotmányoztunk, nagy dolgokat vittünk végbe, aztán sokan korrumpálódtak.

- Ezt másodszor említi. Ez a bukás fő oka?

- Igen. A pártfinanszírozás nincs megoldva. Amíg ezt nem rendezzük, addig beláthatatlan utakon jut pénz a pártokhoz és a közvetítökhöz, minden párt szerint az ő eszméje az egyedül üdvös, azt mondják, természetes, hogy valamiből élniük kell. Így alakult ki a magyar politikai mocsár.

- Miért épp az SZDSZ bukott bele?

- Mert mi hirdettük leginkább a tisztaságunkat – én is, tagságunk is hitt benne.

- Utóbbi egyre fogy. Számos alapító is kilépett a pártból.

- Nem akarom bírálni őket, de ez most szerencsétlen lépés. Inkább korábban kellett volna jelezni a gondokat, s ha már nem segítenek, legalább ne akadályozzák a belső helyzet kiforrását.

- Sokáig ön se szólt.

- Rengetegszer szóltam, határozottan. Hiszen engem 2005 előtt is irritált, hogy két párt, amely régóta koalícióban áll egymással, nem képes normálisan együttműködni. Az MSZP félve, hogy az MSZMP-vel összehasonlítják, túldemokratizálta belső döntési rendszerét. Az SZDSZ pártvezetésében pedig felülkerekedtek azok, akik azt mondták, úgy mutathatják meg önállóságunkat, ha ahol tudnak, keresztbe teszünk az MSZP-nek. Mindkét párt mereven, ésszerűtlenül viselkedett például a köztársasági elnök-választáskor. Mint amikor két autós szembemegy egymással, s azon versenyeznek, ki rántja félre később a kormányt.  Pedig az elmúlt két ciklusnak voltak eredményei, csakhogy ezeket egyik párt sem képes hatékonyan kommunikálni. Az SZDSZ most elvileg nem koalíciós partner, valójában azonban támogatja a kormányt. Történelmi felelőssége megvan, de kisebb a befolyása az előkészületekre, a részletekre. Emellett mindkét párt végtelenül ügyetlenül taktikázott. Kezdve az első ciklus elején adott, ötven százalékos béremeléstől.

- Ön is megszavazta.

- Arra gondoltam, Medgyessy Péter gyakorlott bankár, tudja mennyi tartalék van.

- Önök nem tudták?

- Nem. Fejünkre lehet olvasni. De aztán rengeteg autópályát építettünk, amelyek mentén fejlődik a gazdaság. Persze ettől még taktikai hibát vétettünk. Megszorító intézkedéseket ciklus elején kell meghozni, aztán a végén emelni a juttatásokat. Mi meg az elején adtunk 13. havi nyugdíjat és fizetést, aztán el is vették.

- Azzal kezdtük, bízik abban: lesz hova visszatérnie. Szünetelő tagságát visszaveszi?

- Majd jövőre eldöntöm.

- A várhatóan kevés mandátum mellett az ősszocik is féltik listás helyüket.

- Nem vagyok önjelölt, nem szoktam jelentkezni. Sajnos, nincs olyan párt, amellyel szívvel-lélekkel egyet tudok érteni. Az SZDSZ-nek egy modern, liberális néppárt irányába kellene indulnia, amely szélesebb érdeklődésű a jelenleginél, s a szociális kérdések iránt is elkötelezettebb. De sajnos lehet, hogy most a liberálisoknál is elkezdődik a korábban általuk lenézett kisgazdásodás. De maga a jelenség érthető: ha egy közösség immunrendszere legyengül ellepik a károkozók.   

 

Forrás:168 óra, magánközlés