Nem találtak robbanószerkezetet a debreceni Nagyállomáson, így csütörtökön késő délután megindult az órákra leállított vasúti forgalom – mondta Kovács Károly, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának munkatársa, aki szerint az állomáson három, míg annak területén kívül tizenkét vasúti szerelvénynek kellett csaknem két órát vesztegelnie.
A rendőrök az állomás és a vonatok átvizsgálásakor nem találtak robbanószerkezetet, így öt órakor a forgalom megindult, és az állomást átmenetileg elhagyni kényszerülő négyszáz ember is visszatérhetett. Mivel a Debreceni Repülőtér forgalma január végéig szünetel, ott nem okozott fennakadást a vasútállomáséval együtt bejelentett fenyegetés. A Mávinform korábban azt közölte, hogy a Budapest-Záhony vonalon jelentős késések várhatók, és a menetrend szerinti forgalom csütörtök késő éjjelre állhat helyre. Legutóbb hat napja fenyegették meg hasonló módon a vasútállomást és a repülőteret, akkor a város három bírósági épületével együtt. Csütörtökön egy ismeretlen telefonáló a megyei katasztrófavédelem ügyeletére telefonálva fenyegetőzött robbantással.