NAK-Nébih: az afrikai sertéspestis ellen hozott járványvédelmi intézkedéseket továbbra is be kell tartani

Olvastuk - 2024-10-07

Továbbra is fontos, hogy a gazdálkodók betartsák az afrikai sertéspestis (ASP) ellen hozott járványvédelmi intézkedéseket, valamint, hogy a vadászatoknál és a kukorica aratásánál is figyeljenek az ASP terjedésének megelőzésére - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn.

Több mint hat éve van jelen Magyarországon az ASP, a vírus azonban a vaddisznóállományról nem terjedt át a házisertés-állományra. Mindez az elmúlt években bevezetett és következetesen végrehajtott járványvédelmi intézkedéseknek köszönhető: a gazdálkodók és a hatóságok közös érdeme.

A sikeres védekezés lehetőséget biztosított arra is, hogy kedvezőbb legyen egyes területek ASP kockázati besorolása, így Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest vármegyékben enyhültek a kereskedelmi korlátozások is. Ezáltal bővültek a helyi gazdálkodók és élelmiszer-vállalkozások gazdasági lehetőségei.

Azonban ez nem jelenti azt, hogy a veszély elmúlt. Az ASP továbbra is jelen van az ország vaddisznóállományában, ezért az agrárkamara és a Nébih arra kéri a gazdálkodókat, hogy az afrikai sertéspestis-járvány megelőzése érdekében mindenki figyeljen az előírásokra, és maradéktalanul tartsa be azokat. "Aki ugyanis a saját állományát védi, az egész hazai sertéságazatot védi!" - olvasható a két szervezet közös közleményében.

Példaként említették, továbbra is fontos, hogy sertéseket csak legális, regisztrált helyről szabad vásárolni, és állatorvosi igazolás birtokában lehet szállítani.

Arra is kitértek, hogy az őszi-téli időszakban az ASP vírus behurcolása különösen nagy kockázattal jár például vadászat, a kukorica aratása és a háztáji disznóvágás alkalmával is. Utóbbinál fontos, hogy a fertőzött területen tervezett házi sertésvágást kötelező előzetesen bejelenteni a járási hivatalnál.

A NAK és a Nébih felhívta az érintettek figyelmét, hogy vaddisznóvadászat során tájékozódjanak a vadászterület kockázati besorolásáról. Fertőzött terület erdeiben, az aszfaltozott útról gépjárművel letérni csak a helyi hivatásos vadászoknak, kísérőknek szabad, mindenki másnak a területen kívül kell hagynia a gépjárművét.

A vadászatot követően minden esetben gondoskodni kell az autó, a csizmák, a fegyverek és a ruházat megtisztításáról is. A vadászaton részt vevők - akár vadászok, akár hajtók - 72 óráig ne menjenek házi sertést tartó udvarba, tenyészetbe - hangsúlyozta a két szervezet a közleményében.

A kukorica aratásnál pedig arra kell figyelni, hogy a kukorica a vaddisznók egyik kedvenc csemegéje, a magas növény pedig biztonságos búvóhely is számukra, ezért az állatok az aratás végéig nagy számban tartózkodnak a kukoricatáblákban.

A fertőzött területen elhullhatnak a beteg vaddisznók, ezért fontos, hogy az érintett mezőgazdasági területen learatott kukoricát - vagy bármilyen más, sertések takarmányozására szánt gabonát - a háztáji állomány védelme érdekében legalább 30 napig pihentessék a termelők, ami a szárításon, hőkezelésen átesett terményre is igaz. A földeken munkát végző erőgépeket pedig nem szabad a sertéstelep közelében tárolni - hívta fel a figyelmet a NAK és a Nébih.