Több szakmai forrásból is megerősített információnk szerint tegnap este benyújtotta lemondását Bencsik János energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkár. A tárcánál egyelőre nem kommentálták a Világgazdaság értesülését.
A lépés már-már érthetőnek mondható, hiszen az utóbbi időben több szakpolitikai kérdésben is alulmaradt a politikával szemben a szakember, javaslatait sorra felülírták.
Legutóbb – s már nem először – Lázár János sal, a Fidesz frakcióvezetőjével csapott össze a közműdíjadósságot felhalmozó közintézmények megmentése kapcsán. Az államtitkár először a Facebookon tette közzé nemtetszését, majd törvénymódosító javaslatot terjesztett elő az ügyben.
Forrás:Világgazdaság