A pártelnök a titkolózás okairól kérdezte a miniszterelnököt, egyúttal képviselői jogaira hivatkozva kikérte a szerződés szövegét. A szerződés szövegét a kormány két nappal később, november 8-án nyilvánosságra hozta azáltal, hogy azt jóváhagyásra benyújtotta az Országgyűlésnek.
Nem könnyű fölidézni olyan esetet, amikor az Orbán-kormány egy ellenzéki képviselő közbenjárására ilyen gyorsan és kedvezően lépett volna. Ezúttal sem önszántukból tették; titkolózni próbáltak, bizonyára, mert tudták: az ötmillió szegény országában komoly visszatetszést keltenek az egyházaknak nyújtott újabb bőkezű támogatások. Ennek ellenére rákényszerültek: a kérdéssel sikerült kiugrasztani a nyulat a bokorból.
Orbánék ismét elveszítettek egy meccset.
A DK kormányon a nulláról kezdi újra tárgyalni a megállapodást.
Niedermüller Péter
alelnök DK
Kiadó: Demokratikus Koalíció