"Nem hozzánk járnak a város vezetőinek gyermekei, és nem nálunk tanítanak a feleségek."

Olvastuk - 2007-04-25

Egy igazgatói értekezleten (március 2-án) Halász D. János debreceni alpolgármester azt mondta, hogy a Csapókerti Általános Iskola 2007 őszén két első osztályt indíthat. E hírt magától értetődőnek gondolták a tantestületben, mivel iskolájukat – az előzetes felmérés szerint – 43 szülő, illetve gyermek választotta, s újabb háromról is volt tudomásuk – írta a Hajdú-bihari Naplónak Machlik Jánosné magyartanár, a közalkalmazotti tanács elnöke. Azért fordult a Naplóhoz, mert az említett bejelentés után 4 nappal már csak egy osztály indítására kaptak engedélyt.

"Tudunk olyan iskoláról a közelünkben, ahová 34 gyerek jelentkezését regisztrálták, s mégis 2 osztály indítására kapott engedélyt. Tehát nekünk el kell majd utasítanunk kb. 15 gyereket, és természetesen az előbb említett iskolába helyezik el őket. Hogy is van ez? Szabad iskolaválasztás? Esze ágában sincs az önkormányzatnak egyes iskolákat elsorvasztani? Valóban így van? S miért ránk esett a választás? Azért, mert mi fogadjuk a menekült gyerekeket is? Azért, mert mi nem utasítjuk el a máshonnan kiebrudalt gyerekeket? Tényleg nem vagyunk elitiskola. Nem hozzánk járnak a város vezetőinek gyermekei, és nem nálunk tanítanak a feleségek. Esélyt szeretnénk kapni arra, hogy tisztességes verseny folyjon a gyermekekért. Rengeteget teszünk azért, hogy megnyerjük a szülőket, s akarják hozzánk hozni a gyermekeiket. Helyettesítünk, túlórázunk, színes programokat szervezünk – ingyen. Lojalitásból, a gyermekek iránti szeretetből, hivatástudatból. S ha egyszer nem minket választ majd a szülő, tenni fogunk azért, hogy visszaszerezzük a bizalmát.

   Az önkormányzatét hogyan szerezzük vissza? Mivel veszítettük el?" – olvasható a tanárnő levelében.

 

   Válaszában Halász D János alpolgármester leírta, hogy "...a szülők a létrehozott 7 új körzet mellett első körben bármely iskolába jelentkezhettek, mely jelentkezési lapokat az óvodák gyűjtötték össze, és az önkormányzat oktatási osztálya összesítette. Az adatokból kiderül, hogy a Csapókerti Általános Iskolába 26 körzetes, 8 körzeten kívüli, összesen 34 gyermek jelentkezett. A levélben említésre kerül, hogy a környező iskolákban kevesebb tanulóval is indítunk 2 osztályt.

 

Cáfolták az állításokat

 

Az alpolgármester állítását a tanárnő cáfolta. A lapnál bemutatott lista szerint iskolájukba a saját régi körzetükből és Dombostanyáról 29 gyermekre, az új körzetből 4 gyermekre, a körzeten kívülről (Debrecenből és vidékről) még 10-re, összesen 43 gyermekre számíthattak. Az utóbbiak között olyanokra, akiknek testvére már hozzájuk jár. Néhány nap múlva pedig olyan listát kaptunk tőle, amelyen nyolc szülő nyilvánította ki, hogy bár szerette volna gyermekét a csapókerti iskolába íratni, kérelmét elutasították.

Forrás:HBN