- A vasárnapi alkotmányos népszavazás eredményét a külföldön élő, több mint 3 millió olasz szavazata határozhatja meg, akik csütörtök délutánig adhatják le voksukat levélben.
Matteo Renzi miniszterelnök nem győzte hangsúlyozni, hogy az alkotmányos reformokat - amelyhez kormánya sorsát is hozzákötötte - a külföldön élő és dolgozó olaszok menthetik meg.
Valamivel több mint hárommillió olaszról van szó, akik közül a becslések szerint mintegy 1,5 millióan adják le a postán kapott szavazócédulát Olaszország külföldi képviseletein.
Matteo Renzi korábban többször is kijelentette, hogy a Németországtól Ausztráliáig világszerte élő olaszok szavazata mintegy három százalékot ér a vasárnapi népszavazáson, és döntő lehet.
Belgiumban százezer olasz él, és többségük igennel szavaz - nyilatkozott Christophe Berti, a Le Soir című belga napilap olasz származású főszerkesztője.
A külföldi olaszok szavazatának súlyát a referendumon nemmel szavazó olasz ellenzék is érzi. Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) már figyelmeztetett, hogy ha a vasárnapi népszavazáson az igenek a külföldi olaszok voksának segítségével győznek, a párt fellebbezni fog.
A legutolsó, 2013-as olaszországi parlamenti választásokon 1,1 millió külföldi olasz szavazott, vagyis kevesebb, mint az összes választó 3 százaléka, de a 2014-es európai parlamenti választásokon már 5,9 százalékot ért a voksuk.
A vasárnapi népszavazáson - a külföldi olaszokat nem számítva - mintegy 48 millió szavazásra jogosult állampolgárt várnak az urnákhoz.
A népszavazás érvényessége nincs részvételhez kötve: az urnákhoz járulók többségi szavazata dönti el a referendumot, vagyis az alkotmányos reformok bevezetését vagy elvetését.
Olaszországban 1946 óta hetvenegy népszavazást tartottak. Az utolsó alkotmányos népszavazáson, 2006-ban a szavazásra jogosultak 52,5 százaléka járult az urnákhoz. Azóta 2009-ben tartottak referendumot, ezen a szavazásra jogosultak 23 százaléka voksolt, 2011-ben 54 százalék szavazott, az idén áprilisban tartott népszavazáson pedig 31,18 százalék.