Olasz népszavazás - Olasz újságíró: Renzi rosszul taktikázott, de népszavazási kudarca esetén sem vonul vissza

Olvastuk - 2016-12-02

Matteo Renzi olasz miniszterelnök rossz politikai döntést hozott azzal, hogy az alkotmányos népszavazást saját személyéhez kötötte, de nehezen elképzelhető, hogy beletörődik majd esetleges népszavazási kudarcába, s emiatt lemond - fejtette ki Vittorio Macioce politikai elemző, az Il Giornale olasz napilap római szerkesztőség-vezetője.

Elmondta: senki, még maga Matteo Renzi sem feltételezte, hogy a lényegében a parlament átalakításáról szóló alkotmányos népszavazás megpecsételheti a római kormány sorsát. Az újságíró úgy vélte, hogy az olaszok régóta nem élték bele ennyire magukat egy népszavazásba, pontosan azért, mert ennek a referendumnak a középpontjába a miniszterelnök személye került, és az urnákhoz járuló olaszok így Renzi mellett vagy ellene voksolnak majd.

"Matteo Renzi politikai taktikai hibát vétett, amikor saját személyéhez kötötte a népszavazás kimenetelét" - jelentette ki Vittorio Macioce.

Szerinte Renzi akkor sem távozik, ha a nemek győznek, vagyis a népszavazás számára bukást jelent. Vittorio Macioce szerint Renzi ebben az esetben benyújthatja ugyan lemondását, de az államfő valószínűleg ismét őt bízza meg kormányalakítással.

Az Il Giornale újságírója elmagyarázta, hogy a mostani népszavazás hangulatának megértéséhez a 2014-es Európai Parlamenti választásokhoz kell visszanyúlni, amelyeken a néhány hónappal korábban miniszterelnöknek kinevezett Matteo Renzi - az általa vezetett balközép Demokrata Párt (PD) élén - elsöprő, több mint negyven százalékos sikert aratott.

Renzi a sikeres politika jelképévé vált, nagyon sokáig lelkesedés kísérte politikáját, egyaránt széles támogatottságot élvezett a bal- és a jobboldali szavazók körében, új embernek tűnt, aki végre képes megvalósítani a várt lépéseket és előmozdítani Olaszországban a fejlődést. A mostani népszavazás tétjét képező reformok ezt a sikersorozatot kívánták betetőzni, és hatalma végleges legitimálására szolgáltak a választások nélkül miniszterelnöki székbe került Renzi számára - mondta Vittorio Macioce.

Hangsúlyozta, az idei év elejéig úgy tűnt, ez össze is jön Renzinek, de mivel a gazdasági válságra nem tudott hasonlóan sikeres választ adni, az olaszok azóta elfordultak tőle.

A miniszterelnöknek az utóbbi hónapokban többször is lehetősége nyílt - például az olaszországi földrengés miatti katasztrófahelyzetre hivatkozva - a népszavazás elhalasztására, mégsem tette meg. "Ez Renzi személyiségével magyarázható, egész politikája arra épül, hogy merészséget és optimizmust sugall, nem mutathatta ki, hogy fél a bukástól, ez eleve megpecsételte volna a sorsát" - vélte az elemző.

Macioce az olasz politikában gyakran használt labdarúgó hasonlattal élt: "Matteo Renzi jelenleg lejátssza az első meccset, és ha a népszavazáson veszít, már a visszavágóra koncentrál, vagyis a 2017-ben vagy 2018-ban megtartandó következő parlamenti választásokat tartja szem előtt, amelyeken nyerni akar" - mondta Vittorio Macioce.