A szerda este Orbán Viktor politikai helyzetértékelésével kezdődött esemény résztvevői az [origo]-nak egybehangzóan azt mondták, hogy a miniszterelnök alapvetően derűs, optimista képet vázolt a kormány és a kormánypártok jövőbeli kilátásairól. A kormányfő beszédének vezérfonalát az a - már a francia Le Monde-nak adott múlt hét végi interjújában is megjelent - gondolata adta, hogy az ország és átalakítása befejeződött, a következő két évben pedig a konszolidáció időszaka, vagy ahogy maga Orbán fogalmazott: "az új rendszer bejáratása" vár a kormányra.
Az új alaptörvényre épülő új alkotmányos berendezkedéssel, a nagy ellátó rendszerek átalakításával és az eddigi időszak törvényhozási tempójával kapcsolatban a résztvevők szerint néhol önkritikusan fogalmazott a miniszterelnök: elismerte például, hogy gyakran "a választók se értették, hogy hova ez a kapkodás". Az átalakításokat azonban szerinte nem lehetett volna lassabban levezényelni, mert "ha elhúztuk volna, megfeneklettek volna az ügyek". A felfokozott törvényhozási tempóval kapcsolatban Orbán később egy képviselői kérdésre is elismerte, hogy a kapkodásban születtek olykor "nem szerencsés vagy nem megfelelő" megoldások, ezeket azonban, azt mondta, hogy orvosolni fogják utólagos korrekciókkal, törvénymódosításokkal.
A legkritikusabb hozzászólás a résztvevők egybehangzó állítása szerint a Fidesz oktatáspolitikusától, Pósán Lászlótól hangzott el, aki úgy vélte, hogy "túlságosan erőteljes volt az államilag támogatott felsőoktatási keretszámok visszanyesése", a férőhelycsökkentést fokozatosabban kellett volna végrehajtani. A Pósán által hozott példára, hogy a tavaly felvehető 800-zal szemben ősztől az egész országban összesen 100 hallgató járhat ingyen jogi képzésre, Orbán sokakat meghökkentve azt mondta, igaza van Pósánnak, tényleg hiba volt 100-ra csökkenteni a jogász férőhelyeket. "A helyes ugyanis az lett volna, ha nullára vettük volna vissza" - tette hozzá.
Forrás:origo