Peres úton próbálja megszerezni a magyar szállodáknak adott állami támogatás adatait Ujhelyi István

Olvastuk - 2021-01-27

Peres úton próbálja megszerezni a magyar szállodáknak adott hárommilliárd forintos állami támogatás adatait Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője.

A politikus szerdai online sajtótájékoztatóján közölte: azért döntött a jogi út mellett, mert a Magyar Turisztikai Ügynökség, illetve a magyar kormány a törvényileg megszabott határidők ellenére sem adta ki neki a közérdekű adatigénylés keretében megismerni kívánt részleteket.

A szocialista politikus "igazságtalan és arcátlan gaztettnek" nevezte, hogy a válság miatt különösen sújtott ágazat szereplőin a kormánypártiak nem segítenek, hanem inkább nyerészkednek.

"Döbbenetes, hogy a Fidesz ilyen helyzetben is csak a sajátjaira, a NER-társakra tud gondolni. Kis- és közepes családi vállalkozások, az ágazatban dolgozó több százezer honfitársunk várja, hogy érdemi segítséget, vagy legalább igazi szolidaritást kapjon a kormánytól. Most például abban, hogy javaslatunknak megfelelően: a járványügyi szabályokat figyelembe véve, de okos nyitással bevételhez, élethez juttassák a szektort" - fogalmazott Ujhelyi István