Rekordszintre nőtt a Lufthansa-csoport adózás előtti eredménye 2017-ben

Olvastuk - 2018-03-15

Rekordszintre nőtt a 2017-es pénzügyi évben a Lufthansa-csoport adózás előtti eredménye, és 2018-ra is hasonló eredményeket vár a német légitársaság a dráguló kerozin ellenére.

A bevételek 2016-hoz képest 12 százalékkal 35,5 milliárd euróra nőttek; bár az összesített működési költségszint 9,6 százalékkal 34,8 milliárd euróra emelkedett, az egy utasra jutó költségek 1,8 százalékkal alacsonyabban voltak, mint egy évvel korábban. Ennek oka, hogy az utasforgalom-növekedés, és az ebből származó bevételnövekedés nagyobb arányú volt, mint a költségek növekedési rátája.

Ennek is köszönhetően a kiigazított adózás előtti eredmény 70 százalékkal, rekordszintre, 2,9 milliárd euróra javult, az adózott eredmény pedig 33,1 százalékkal nőtt és 2,3 milliárd eurót tett ki a 2017-es pénzügyi évben.

A csoport hálózatos légitársaságainál 6,6 százalékkal, a diszkontoknál pedig 96 százalékkal nőtt az árbevétel, ennek hátterében az Air Berlin felvásárlása és a Eurowings általi átvétele áll. Az adózás előtti eredményhez a hálózatos cégek 2,2 milliárd, az Eurowings és a Brussels Airlines pedig 97 millió euróval járult hozzá.

A csoporton belül a 2016-os szinthez képest a Lufthansa 50 százalékkal több, 1,6 milliárd eurós adózás előtti eredményt ért el, a Swiss 36,5 százalékkal 550 millióra euróra javította eredményét, az Austrian Airlines pedig 57,8 százalékkal 101 millió euróra tornászta fel adózás előtti eredményét.

Erre az évre a Lufthansa azzal számol, hogy a kerozinszámla 700 millió euróval haladja majd meg a 2017-est, de ezt a többletköltséget a forgalomnövekedésből származó pluszbevétel ellentételezni tudja majd. Összességében a német légitársaság a 2017-es szinttől minimálisan elmaradó adózás előtti eredményt vár erre az évre. (1 euró=311 forint)

hirdetés

„Kiadó egy családi ház 120 nm alapterületű földszintje. A ház emeletén egy Pilates és jóga stúdió működik, így elsősorban olyan vállalkozások érdeklődését várjuk, akiknek a tevékenységi köre ezzel összhangban van.A terület bármilyen csendes sport, vagy egészséges életmódra nevelő tevékenység végzésére alkalmas. A kiadó helyiségekhez öltöző, zuhanyzó, wc, konyha, recepció, rendezett kert, és több férőhelyes a telken kialakított parkoló tartozik. Érdeklődni a helyszínen: Debrecen, Sámsoni út r18. (MM-Pilates Stúdió) vagy a +36 20 204 94 35-ös telefonszámon lehet.

Ár: 240.000.-Ft, mely a rezsit is tartalmazza