Szeptembertől indul a fix 3 százalékos lakáshitel, az ingázók is felvehetik

Olvastuk - 2025-07-31

Legkésőbb a jövő héten megjelenik a szeptemberben induló Otthon Start hitelprogrammal kapcsolatos kormányrendelet, várhatóan a hétvégétől pedig a kormany.hu oldalon keresztül elérhetővé válik egy külön honlap, amely a hitellel kapcsolatosan ad részletes tájékoztatást - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.

Gulyás Gergely beszámolt arról, hogy a program társadalmi vitáján számtalan igény merült fel, ennek révén a szomszédos országokban dolgozó, magyarországi állandó lakcímmel rendelkező ingázó munkavállalók is jogosultak lesznek a kedvezményes hitelre. Elmondta, ezt a kiegészítést Barcza Attila fideszes országgyűlési képviselő és Farkas Ciprián (Fidesz-KDNP) Sopron polgármestere kezdeményezte.

A kormány arról is döntött, hogy legfeljebb 30 ezer forintos lehet a banki díj - tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy a program szeptember 1-jén indul, abban a 18. életévüket betöltöttek vehetnek részt, kétéves jövedelem és kétéves társadalombiztosítási jogviszony is a hitelfelvétel feltétele. Ingázók esetében a társadalombiztosítási jogviszonyba a szomszédos országban fennálló foglalkoztatás is beleszámít, azaz magyarországi lakóhely és a szomszédos országban lévő munkaviszony szükséges - jegyezte meg.

Gulyás Gergely elmondta, a hitelt az veheti fel, aki az elmúlt tíz évben belterületi lakóingatlannal nem rendelkezett, vagy csak 50 százalékot elérő és azt meg nem haladó tulajdonrésze volt, illetve a tulajdoni hányadának az értéke nem haladta meg a 15 millió forintot.

Legfeljebb egy belterületi lakóingatlan esetén lehet valakinek legfeljebb 50 százalékos tulajdonrésze, tehát kettő esetén erre már nem jogosult - mutatott rá.

A miniszter közölte: a hitel maximálisan igényelhető összege 50 millió forint, legfeljebb 3 százalékos kamattal, ami a teljes futamidő alatt fix marad, a leghosszabb futamidő 25 év lehet, a hitelt új és használt lakás vásárlására, építésére és tanya vásárlására is fel lehet venni.

Azt mondta, számtalan kérdést kaptak a négyzetméterárral kapcsolatban: legfeljebb másfél millió forint lehet a négyzetméterár, az ingatlan értéke pedig legfeljebb 100 millió forint abban az esetben, ha lakásvásárlásról van szó, lakóház vagy tanya vásárlása esetén 150 millió forint a felső értékkorlát.

Kitért arra, hogy az alapterület szabályozásánál a legmegengedőbb formát próbálták megcélozni: a jogszabály az alapterület fogalmat fogja rögzíteni arra figyelemmel, hogy az igénylő számára a legkedvezőbb lehetőséget kell alkalmazni.

Gulyás Gergely ismertetése szerint a hitel felvételéhez tízszázalékos önerő kell, a megvásárolt ingatlanban pedig állandó lakcímet létesíteni nem szükséges. Használati jog nem engedhető az ingatlanra, de albérletbe kiadható.

A miniszter szólt arról is, az állam megbecsülését mutatja a közszolgálatban dolgozók felé az otthontámogatási program.

Gulyás Gergely azt mondta, a miniszterelnök által szerdán bejelentett program fontos segítség azoknak, akik a közszolgálatban dolgoznak. Az otthontámogatás a lakáshitel törlesztésére vagy pedig új lakáshitel önrészének kifizetésére költhető.

Tanárok, rendőrök, katonák, ápolók, orvosok és más köztisztviselők vehetik majd igénybe - mondta, jelezve, a részletes szabályokról, az érintettek köréről jövő heti ülésén dönt a kormány.

Elmondta, az évi nettó egymillió forintos támogatásra ugyanolyan kedvező adózási szabályok vonatkoznak majd, mint a kafetériára, az, aki ezt a támogatást igénybe veszi, 12 hónapra összesen egymillió forintot kaphat.

A támogatás például felhasználható az Otthon Start hitel 10 százalékos önrészéhez jövő év január elsejétől, amikor a program indul - részletezte, hozzátéve, annak sincs akadálya, hogy a támogatást következő években a lakáshitel törlesztőrészletére fordítsák.

A miniszter bejelentette azt is, hogy kiterjeszti a kormány az 5000 fő alatti településeken indított élelmiszerüzlet-támogatási programot.

Gulyás Gergely elmondta: egy korábban megjelent kormányhatározat szerint négymilliárd forintot biztosított a kormány a kisboltokat támogató programra, amelyben a kistelepülések élelmiszerüzletei 3 millió forint támogatásra pályázhattak. A programra ugyanakkor több mint 10 milliárd forint értékben pályáztak: 2392 pályázótól 3527 kérelem érkezett 1966 különböző településről, és általában egy vagy két boltra kértek támogatást egyéni vállalkozók.

A kormány úgy döntött, hogy a szükséges forrásokat biztosítja, így valamennyi pályázó megkapja a támogatást, akinek a kérelme megfelel a feltételeknek - közölte a miniszter.

Vitályos Eszter kormányszóvivő az elmúlt héten átadott fejlesztésekről beszámolva elmondta: Révfülöpön 533 millió forint vissza nem térítendő támogatásból turisztikai látogatóközpont-fejlesztést fejeztek be, Nyírbátorban közel 1 milliárd forintos beruházásból magasan képzett munkások számára épültek dolgozói lakások, Miskolcon pedig a DVTK akadémiáját fejlesztették 600 milliós állami támogatással. Erdőkertesen 151 milliós támogatással közösségi épületeteket újítottak fel, Sajóbábonyban kilátó épült, Levél településen új egészségházat adtak át, Hangácson pedig külterületi utakat újítottak fel - közölte.

Európa érdekeivel ellentétesnek, Európa és Magyarország számára hátrányosnak értékelte az Európai Unió és az Egyesült Államok között létrejött vámmegállapodást a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.

Gulyás Gergely azt mondta: biztosan állíthatják, hogy ha Magyarország saját nevében tárgyalhatott volna, akkor Orbán Viktor jobb megállapodást tudott volna kötni Donald Trump amerikai elnökkel annál, mint amilyen az Európai Bizottságnak sikerült. Értékelése szerint ennél a megállapodásnál a britek, akik kiléptek az EU-ból, jóval kedvezőbbet tudtak elérni.

Megjegyezte: az csak az egyik része az Európai Unió megaláztatásának, hogy míg az EU vámmenteséget biztosít az Egyesült Államoknak, addig elfogadja a 15 százalékos - az uniós exportra kivetett - vámkulcsokat, de az Európai Bizottság még arra is kötelezettséget vállalt, hogy jelentős mennyiségben fog - elsősorban energiát és más termékeket - vásárolni az Egyesült Államokból.

A megállapodást ezen részét a miniszter jogilag kétségesnek nevezte. Arra hivatkozott: míg a vámpolitika közös uniós hatáskör, így ezen a területen van felhatalmazása a bizottságnak megállapodni, addig a befektetés- és az energiapolitika tagállami hatáskör, itt a bizottságnak sem eszköze, sem joga nincs a vállalt kötelezettségek kikényszerítésére. Várjuk azon tagállamok jelentkezését, akik felhatalmazták a bizottságot, és vállalták, hogy ilyen mennyiségben fognak vásárolni az Egyesült Államoktól - tette hozzá.

A közös uniós hatáskör miatt a megállapodás vámmal kapcsolatos része Magyarországra is vonatkozik, egyéb részei viszont Magyarországra semmilyen kötelezettséget nem hárítanak - mondta Gulyás Gergely.

Úgy értékelt: a megállapodás nem csak nehezíti az Egyesült Államok és az EU közötti kereskedelmet, és egyenlőtlen viszonyokat hoz létre, hanem olyan kötelezettséget is vállal, amelyet a bizottságnak nem áll módjában betartani. Szerinte az Európai Bizottság téves politikát folytatott az Egyesült Államokkal kapcsolatban, Brüsszel egyértelműen a demokrata adminisztrációt támogatta az amerikai választások során, most pedig egy republikánus elnökkel kellett megállapodnia. Ebből a helyzetből sikerült egy rendkívül kedvezőtlen megállapodást létrehozni - hangsúlyozta.

Arra a kérdésre, hogy miként szólhat egy Európai Unió és az Egyesült Államok közötti vámmegállapodás Ukrajnáról, illetve mit tartalmazhat az a megállapodás, amely Ukrajnával kapcsolatos, a miniszter elmondta: a megállapodás részeként amerikai katonai felszerelések és fegyverek vásárlása is megtörténhet.

Leszögezte ugyanakkor, hogy az EU-ban csak a tagállamok önkéntes döntése lehet, hogy mekkora értékű beruházásokat hajtanak végre az Egyesült Államokban, illetve milyen értékben vásárolnak onnan, mert "az Európai Bizottság önmaga nem tud beruházni"

- fogalmazott.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter biztos abban, hogy a szerződés téma lesz a következő uniós csúcson, az más kérdés, hogy létrejön-e a bizottsággal szemben a többség, vagy a tagállamok egy része úgy gondolja, hogy a kötelezettségek elodázhatóak.

Arra, hogy a cseh pénzügyminiszter mintegy 0,2 százalékos GDP-csökkenést vár a vámmegállapodástól, a miniszter úgy reagált: a magyar kormány hasonló, talán valamivel kisebb mértékű hatással számol.

Arról, hogy az amerikai elnök a béke elérése érdekében szigorítaná az Oroszországgal szembeni szankciókat és ez érintené az orosz energiát importáló országokat, így Magyarországot is, a miniszter úgy reagált: a kormány minden forgatókönyvre készül. "Úgy, hogy ezt a forgatókönyvet el kell vetni" - válaszolta a hogyant firtató kérdésre.

Arra, hogy hogyan mentesülhetne Magyarország az ilyen szankciók alól, úgy válaszolt: ez az amerikai szabályozástól függ, de azért "nekünk is lehet néhány szavunk".

Egy másik kérdésre, hogy ha Orbán Viktor jobban tudna tárgyalni az amerikai elnökkel, akkor mikor lesz legközelebb ilyen találkozó, azt válaszolta: belátható időn belül lesz ilyen, de a helyszínről nem tud tájékoztatást adni. Jelezte: a magyar miniszterelnök és az amerikai elnök az elmúlt hónapokban is többször egyeztettek telefonon, és ha bármilyen Magyarország számára fontos ügy van, akkor a magyar miniszterelnök számára az amerikai elnök elérhető.

Orbán Viktor a britnél semmiképpen nem rosszabb megállapodást kötött volna Donald Trumppal - mutatott rá. Kifejtette, a miniszterelnök nem azért kötött volna jobb megállapodást, mert okosabban tárgyal, hanem azért, mert nincs az az előtörténet, amely megnehezíti a brüsszeli bürokrácia és az amerikai adminisztráció viszonyát, sőt, az előtörténet éppen ennek az ellenkezője.

Arra a kérdésre, hogy Orbán Viktor kötelezettséget vállalt volna amerikai beruházásokra és energiavásárlásra, Gulyás Gergely azt mondta, ilyen mértékben semmiképpen, és bármilyen mértékben is csak akkor, ha amögött tagállami garanciák állnak.

A lakhatást segítő kormányzati intézkedések hatásai kapcsán Gulyás Gergely kérdésre válaszolva arról beszélt, hogy a beavatkozások hatására régen nem látott mértékű új lakásépítéssel lehet számolni, ezért lehetővé is teszik, hogy a lakásépítések a lehető leggyorsabban elinduljanak. A kormány úgy látja, beruházási oldalon a pénz és a kapacitás rendelkezésre áll, az engedélyezéssel tud a kabinet könnyíteni - jegyezte meg.

Szólt arról is, hogy a csok esetében a 80 millió forintos felső értékhatárt összhangba fogják hozni a háromszázalékos Otthon Start hitel szabályaival.

A négyzetméterárak esetleges megemelkedéséről azt mondta, a következő másfél év be fogja bizonyítani, hogy nem feltétlenül emelkednek a lakásárak a kereslet növekedésével.

A fix háromszázalékos otthonteremtési hitelt azért hirdették meg, mert mindenki megérdemli azt az esélyt, hogy saját otthona lehessen. Ezért ez egy program, amely nem függ össze családalapítással, gyermekvállalással - tette hozzá.

A miniszter kijelentette: a költségvetés bevételi oldala a háború miatt elmaradó növekedés ellenére is stabil, a kedvezmények még az idénre várt egyszázalékos növekedés mellett is beleférnek a büdzsé teherbíró képességébe, és jövőre is rendelkezésre állnak a források.

A köztisztviselőknek, közalkalmazottaknak járó egymillió forintos otthontámogatásáról azt mondta: a hiteltörlesztésre is használható támogatást majd igényelni kell, az nem járhat automatikusan.

Arra a kérdésre, hogy mekkora terhet jelent a költségvetésnek az otthontámogatási program, a miniszter azt mondta, ez attól függ, mekkora lesz a jogosultak köre, azzal kell számolni, hogy a közalkalmazottak 18 százalékának van olyan hitele, amely jogosulttá teszi őket a támogatásra.

A magyar gazdaság teljesítményét firtató kérdésre azt mondta, hogy "amíg háború van és Európa ettől a háborútól szenved", a kontinens országai nem tudnak olyan növekedést elérni, mint korábban.

Hozzáfűzte: "a magyar növekedés (…) az Európai Unió dobogóján" van, de persze ez sem elég jó érték. Kijelentette: a kormány mindent megtesz a lehető legnagyobb növekedés érdekében, emellett semmilyen vállalását és célját nem adja fel. Ezzel együtt - emelte ki, amíg Európa "nem áll a béke pártjára", addig az európai növekedés el fog maradni az amerikaitól is meg a kínaitól is.

A költségvetés helyzetét illetően rögzítette, hogy a növekedési várakozások elmaradása nem jár együtt a költségvetési bevételek elmaradásával. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a fogyasztás kifejezetten magas, és ezért az adóbevételek jelentős részben teljesülnek a várttól elmaradó növekedés mellett is - hívta fel a figyelmet.

Gulyás Gergely kiemelte: a kormány és a miniszterelnök bizalma a gazdaságpolitikában és a gazdaságpolitikai vezetésben töretlen.

A miniszter szerint ha marad a háború, akkor a 4 százalék feletti növekedés jövőre nem reális, de ha béke lesz, akkor az az európai és a magyar gazdaságban is azonnal látszani fog.

Annak kapcsán, hogy a Kneecap együttes tagjait a magyar kormány illetékes szerve három évre kitiltotta Magyarország területéről, Gulyás Gergely közölte: Magyarországon van tere az egymásnak ellentmondó, akár még sértő és bántó véleményeknek is, de a gyűlöletre uszításnak és közösség elleni izgatásnak nincs. "Terrorszervezeteket éltető, nyilvánvalóan antiszemita megnyilatkozásokat tevő zenekarnak Magyarországon sehol, így a Szigeten sem lehet szerintünk helye" - jelentette ki, kitérve arra, hogy egy arab üzletember is a magyar szolgálatok látókörébe került, s az illetékeseknek kell válaszolniuk arra, hogy az ő kapcsolata a Sziget korábbi főszervezőjével szerepet játszott-e a zenekar meghívásában.

Arra a felvetésre, hogy mivel a Kneecapet azért tiltották ki Magyarországról, mert támogatta a Hamászt és a Hezbollahot, nem lehetett volna kitiltani Magyarországról Mahmud Ahmadinezsád volt iráni elnököt, aki anyagilag is támogatta a két szervezetet, Gulyás Gergely közölte, a kettő között semmilyen összefüggés nincs.

Kérdésre válaszolva közölte: a palesztin állam egyoldalú elismerését Magyarország nem támogatja, a palesztin állam és Izrael közötti megállapodásra van szükség, ez hozhatja el a kétállami megoldást.

Arra, hogy Kulja András, a Tisza Párt európai parlamenti (EP-) képviselője lemondta nyilvános vitáját az egészségügyi államtitkárral, a miniszter úgy reagált, hogy vélekedése szerint "a Tisza Párt a hazugság és a jellemtelenség pártja". A konkrét esetben az történt szerinte, hogy Kulja András azért nem áll ki, illetve azért nem engedi meg neki Magyar Péter pártelnök, hogy kiálljon, mert korábban Takács Péter államtitkár "felmosta vele a padlót".

Az EU mezőgazdasági támogatásokra vonatkozó, Magyarországra "hátrányos terve" és a Tisza Párt agrárszakértőjének a magyar mezőgazdászokat is hibáztató megjegyzéseire reagálva a miniszter azt mondta: láthatóan nem érdekli a magyar agrárium az ellenzéki pártot. Ennek alátámasztására felhozta, hogy miközben az EP mezőgazdasági bizottsága erről a létfontosságú javaslatról, a magyar gazdákat közvetlenül érintő hátrányos javaslatról tárgyal, addig a Tisza Párt elnöke, aki a bizottság tagja, éppen vízitúrán vesz részt. Leszögezte: Magyarország érdeke, hogy az európai uniós költségvetésen belül a korábbi agrártámogatás struktúrája változatlan maradjon. A baj szerinte az, hogy a magyar ellenzék ebben nem szövetséges, hanem ellenfél, "a magyar gazdák ellenfele".

A Tisza Párt agrárszakértője kapcsán Gulyás Gergely a legnagyobb bajnak nem azt látja, hogy valaki nem rendelkezik szakirányú végzettséggel, hanem azt, hogy nem látni, "hogy magyar érdeket képviselnének". Különösen a mezőgazdasági politikában a Tisza Párt állandóan és konzekvensen a magyar érdekekkel szemben foglal állást - mondta. Arról pedig, hogy a választókról tiszteletlenül beszélnek, úgy vélekedett, Magyar Pétertől is lehet ilyen idézeteket hozni, "úgy tűnik, hogy ott ez a szokás".

Annak kapcsán, hogy mi várható a Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök, a Tisza Párt szakértője zsírleszívásával kapcsolatos vizsgálat után, a miniszter azt mondta, az a legkevesebb, hogy megfizeti a beavatkozás ellenértékét a korábbi vezérkari főnök. Egy másik kérdésre hozzátette, Ruszin-Szendi Romulusz esete beleillik abba a sorba, amikor valaki a pénzért fogyást választja, és ezt katonaként az állammal fizetteti ki, ahelyett, hogy ezt testedzéssel érné el vagy luxuspalotát csináltat magának, ahol a saját monogramját gravíroztatja bele az üvegbe, és tükrökkel veszi körül a hálószobáját. A Tisza Párt politikusa a "luxizás bajnoka" - jelentette ki.

A Digitális Polgári Körökkel (DPK) kapcsolatban közölte: jelentős az érdeklődés, hiszen alig pár nap alatt közel 50 ezer ember csatlakozott a hálózathoz. A DPK pedig a hagyományos polgári körökhöz hasonló eszmecserékre ad lehetőséget, de már a digitális térben

- mondta.

A Nők a bántalmazás ellen nevű digitális polgári körről az egyik alapító, Vitályos Eszter elmondta: a digitális polgári körbe bántalmazott nőket várnak, akik olyan helyzetbe kerültek, amelyet nehezen éltek meg. Azt szeretnénk, hogy ezekről nyíltan, őszintén tudjanak beszélni - mondta.

Annak kapcsán, hogy a miniszterelnök kijelentette, az átláthatósági törvényről lesz döntés, Gulyás Gergely közölte: a célkitűzésben - azaz abban, hogy a magyar közélet befolyásolása külföldi pénzből ne történhessen - nincs vita, a szabályozás részleteit kell tisztázni. "Biztos vagyok benne, hogy a frakció olyan javaslatot fog előterjeszteni végszavazáson, amiben egyetértés van" - húzta alá a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A főváros anyagi helyzetét illetően kijelentette: a kormány abban érdekelt, hogy Budapest működőképes maradjon, ott jó közszolgáltatások legyenek, és ha ezt a főváros nem tudja megoldani, a kormány áll Budapest rendelkezésére.

A szolidaritási hozzájárulás rendszerének esetleges megreformálása kapcsán közölte: az adó létének helyességét és a mögötte álló elvek helyességét a megyei jogú városok nagy része nem vitatja, de személyes véleménye szerint "az a képlet, amivel kiszámolják az adó összegét, (…) nem jó".

Közölte: folyamatban van az egyeztetés a városokkal, és egy olyan megállapodásra kellene jutni, ami hosszú távon is elfogadható minden fél számára. Bízik benne, hogy lesz egy ilyen megállapodás - tette hozzá.

A kormánypártok támogatottsága kapcsán Gulyás Gergely arról beszélt, hogy a közvélemény-kutatások egy része egyszerűen "nem a valós helyzetet tükrözi, hanem politikai segítséget kíván nyújtani valamely politikai erőnek". Kijelentette, hogy ma a közvélemény-kutatók egy része esélyességmenedzsmentben vesz részt, és az ellenzéket próbálja segíteni azzal, hogy esélyesnek tünteti fel, de a a végén a választópolgárok fognak dönteni, és nem a közvélemény-kutatók, "ezért szép a demokrácia".

Arról, hogy az Európai Bizottság nem fellebbezte meg az EU bíróságának májusi ítéletét, amelyben lényegében elmarasztalták a bizottság elnökét a koronavírus-vakcinákkal kapcsolatos dokumentumok nem megfelelő kezelése miatt, Gulyás Gergely azt mondta: a tagállamokban az átláthatóság bajnokaként feltűnő bizottság egy sokmilliárd dolláros ügylet kapcsán az unió bírósága szerint sem biztosította az átláthatóság minimumát sem.

A Visegrádi négyek találkozóinak összehívásáról a tárcavezető azt mondta: ahogy értelme lesz, ezt tervezni fogják, de miniszteri szinten vannak most is találkozók. A legmagasabb szintű találkozónak akkor van értelme, ha minden jól alakul - válaszolta arra a kérdésre, hogy megvárják-e a V4-ek összehívásával a cseh választások eredményét.

Arra a kérdésre, hogy lehet-e összefüggés Majka debreceni előadása és a miniszterelnök megöléséről posztoló személy elfogása között, Gulyás Gergely elmondta: a büntetőeljárásnak kell erre választ adnia, de az biztos, hogy "a gyűlöletre, erőszakra, más megölésére való felhívást és felszólítást el kell utasítani", aki pedig mégis ilyet tesz, "az semmilyen normális közösségben nem tűrhető meg".