Szlovén elnökválasztás - Sajtó: Pahor győzelme több üzenetet is hordoz a parlamenti választások előtt

Olvastuk - 2017-11-13

- Borut Pahor államfő győzelme a vasárnapi szlovén elnökválasztás második fordulójában több üzenetet is hordoz magában hat hónappal a parlamenti és önkormányzati választások előtt - írta hétfőn a Delo című szlovén napilap. A Delo elsőként azt említi, hogy Marjan Sarecnek, egy mindössze tízezer fős város polgármesterének viszonylagos sikere figyelmeztetés, hogy az "új arcok" jelenség továbbra is fennáll a politikában és a következő általános választásokon is "játékban marad", ugyanúgy mint az előző két választáson.

A második üzenet a lap szerint az, hogy a választók többsége ennek ellenére Pahorra adta le voksát, egy tapasztalt és ismert politikusra. A politikai pártok ezt valószínűleg figyelembe veszik, mielőtt kampányt indítanak, de számolniuk kell az alacsony részvételi aránnyal is. A vasárnapi szavazáson 1,7 millió szlovén állampolgár adhatta le voksát, de a részvétel csak mintegy 42 százalékos volt a választási bizottság honlapja szerint. A független Szlovénia történetében ez volt az eddigi legalacsonyabb részvételi arány.

A Primorske Novice című regionális napilap arról írt, hogy Pahort és a politikai vezetést aggasztja az alacsony részvétel a választásokon. Pahor 53 százalékos eredménye és Sarec közel 47 százaléka mindazonáltal azt mutatja, nemzedéki szakadás van a szlovén politikában. Az 1960-as években született Pahornak, Miro Cerar kormányfőnek és Milan Brglez házelnöknek el kell kezdenie helyet csinálni az 1970-es években született generáció számára, amelyhez Sarec is tartozik.

A Vecer című napilap szerint Pahor további öt évvel meghosszabbította - talán utoljára - hosszú politikai karrierjét. Ez talán elég lesz ahhoz, hogy igyekezzen egy olyan társadalmi konszenzusra törekvés moderátorának lenni, amely arra keresi a választ, milyen ország és milyen társadalom akarunk lenni - hangsúlyozta a lap.

A választási bizottság által vasárnap este közzétett adatok szerint a függetlenként induló - korábban a szociáldemokraták színeiben politizáló - Pahor a szavazatok 52,94 százalékát, kihívója, a szintén független baloldali Marjan Sarec a voksok 47,06 százalékát szerezte meg a szavazatok száz százalékos feldolgozottsága mellett.

Milan Kucan, a független Szlovénia első elnöke (1992-2002) óta Pahor az első szlovén államfő, akit újraválasztottak tisztségében.

hirdetés

„Kiadó egy családi ház 120 nm alapterületű földszintje. A ház emeletén egy Pilates és jóga stúdió működik, így elsősorban olyan vállalkozások érdeklődését várjuk, akiknek a tevékenységi köre ezzel összhangban van.A terület bármilyen csendes sport, vagy egészséges életmódra nevelő tevékenység végzésére alkalmas. A kiadó helyiségekhez öltöző, zuhanyzó, wc, konyha, recepció, rendezett kert, és több férőhelyes a telken kialakított parkoló tartozik. Érdeklődni a helyszínen: Debrecen, Sámsoni út r18. (MM-Pilates Stúdió) vagy a +36 20 204 94 35-ös telefonszámon lehet.

Ár: 240.000.-Ft, mely a rezsit is tartalmazza