Távozik a Nemzeti Filharmonikus Zenekar zeneigazgatói posztjáról Hamar Zsolt

Olvastuk - 2020-06-25

Több mint három év után, júliusban távozik a Nemzeti Filharmonikus Zenekar zeneigazgatói posztjáról Hamar Zsolt Liszt Ferenc-díjas karmester, zeneszerző - közölte a zenekar csütörtökön az MTI-vel.

A közleményben felidézik, hogy Hamar Zsolt 2017 tavaszán vette át a Nemzeti Filharmonikusok szakmai vezetését. Nem volt könnyű dolga, hiszen olyan nagy elődök nyomdokaiba kellett lépnie, mint Ferencsik János, Kobajasi Kenicsiro és Kocsis Zoltán.

Hamar Zsolt a kortárs magyar zene egyik legnagyobb alakja, Kocsis Zoltán halála után állt a zenekar élére, szakmai szempontból is nehéz időszakban. Ennek ellenére az elmúlt három évben számos sikeres produkció kötődött nevéhez - hangsúlyozzák.

Mint írják, Hamar Zsolt karmesteri diplomája mellett zeneszerzői képesítést is szerzett Petrovics Emil professzornál. A járvány alatti kényszerű pihenő a korábbiakhoz képest több időt biztosított számára a komponáláshoz. Ahogyan a művész a zenekarnak is elmondta, már hosszabb ideje felmerült benne a távozás gondolata.

A Nemzeti Filharmonikusok menedzsmentje köszöni az együtt töltött éveket, és Hamar Zsoltnak mind előadóművészeti, mind alkotóművészeti karrierjéhez további sikereket kíván - olvasható a közleményben.