Tizennégy tagú internetes csalóbandát fogott el a rendőrség

Olvastuk - 2020-05-27

Tizennégy tagú internetes csalóbandát fogott el a rendőrség, a gyanúsítottak mobilházakat, mobilgarázsokat, munkagépeket is kínáltak, az előleget felvették, ám az árukat sosem küldték el a megrendelőknek

A csoport konyhabútorokat, szerszámokat is árult egy internetes oldalon, majd a hirdetésekre jelentkezőkkel telefonon egyeztették a feltételeket. Volt, hogy több százezer, esetenként több mint egymillió forintot kértek előlegként.

A csoportban mindenkinek megvolt a szerepe. Volt, aki a hirdetéseket adta fel és egyeztetett a leendő vásárlókkal. Volt, akinek az volt a dolga, hogy beszervezzen olyan embereket, akik hajlandóak voltak egy csekély összegért cserébe bankszámlákat nyitni, és az arra érkező összegeket átadni a csalássorozat irányítóinak.

A banda egyik tagját, egy Borsod megyei férfit még februárban fogták el a rendőrök, őt büntetés-végrehajtási intézetbe vitték, hogy megkezdje a rá korábban kiszabott szabadságvesztés letöltését.

Március elején egy budapesti nőt és négy társát hallgatták ki a csalássorozatot gyanúsítottjaként, ők azóta letartóztatásban vannak. Május végén Budapesten és Hernádon újabb nyolc gyanúsítottat fogtak el.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság a csalás bűntett miatt folytatott eljárásban tovább vizsgálja, hogy az eddig elfogott gyanúsítottaknak lehettek-e még további társaik, illetve hogy a csoport hány embert károsított meg országszerte.