A Google technológiai óriáscég több millió dollár bevételre tett szert az elmúlt két évben olyan hirdetésekből, melyek a terhességmegszakítást kereső felhasználókat olyan "terhességi krízisközpontokba" irányították, ahol valójában nem végeznek ilyen beavatkozásokat - írta a Center for Countering Digital Hate (CCDH) nevű nonprofit szervezet tanulmányára hivatkozva a The Guardian című brit lap online kiadása.
A gyűlöletkeltéssel és félretájékoztatással kapcsolatos kutatásokat végző szervezet csütörtökön közzétett jelentése szerint a Google két év alatt becslések szerint tízmillió dollárt (3,4 milliárd forint) vett fel abortuszellenes marketingcégektől, amelyek azért fizettek az óriásvállalatnak, hogy a legális tartalom mellett ilyen klinikákat is reklámozzanak, hozzájárululva ezzel a szexuális és reprodukciós jogok további csorbításához az Egyesült Államokban.
A CCDH becslései szerint az amerikaiak évente 102 millió alkalommal keresnek rá abortusszal kapcsolatos kifejezésekre, a keresési találatok pedig több százezer felhasználót értek el és vezettek félre a szolgáltatásokkal kapcsolatban. A tanulmányban azonosított, hirdetett krízisközpontok 71 százaléka olyan hamis állításokat is terjesztett, hogy az abortusz összefügg a daganatos és egyéb betegségek kialakulásával.
Az Egyesült Államokban jelenleg mintegy 2600 ilyen intézmény működik, háromszor annyi, mint valódi szolgáltatást nyújtó abortuszklinika.
Növekvő térnyerésük miatt a szexuális és reproduckiós jogokkal foglalkozó szervezetek is riadót fújtak azután, hogy szövetségi szinten megszűnt az abortuszhoz való alkotmányos jog védelme, és ezzel egyre csökken a törvényes ellátáshoz való hozzáférés lehetősége az országban - áll a tanulmányban. Az alkotmánybíróságként is működő washingtoni legfelsőbb bíróság a Dobbs kontra Jackson Női Egészségügyi Szervezet ügyében hozott döntésével tavaly megsemmisítette az 1973-as Roe kontra Wade-ügyben született jogi precedenst - amely azóta biztosította a művi terhesség-megszakítás általános jogát az Egyesült Államokban.
A CCDH előző, az abortuszellátással kapcsolatos félretájékoztatásról készített 2022-es tanulmányának közzététele után a Google ígéretet tett arra, hogy keresőjén betilt minden félrevezető hirdetést, amely a gyógyszerrel elősegített abortuszt semlegesítő kezelésekre hívja fel a felhasználók figyelmét. A jelenlegi kutatás eredményei szerint azonban az elmúlt hónapokban az online világ még kaotikusabbá vált az abortuszellátást keresők számára. A friss adatok szerint a Google-on hirdető terhességi krízisközpontok 40 százaléka népszerűsítette az abortusztabletták hatástalanítását, a vállalat pedig 2,6 millió dollár hirdetési bevételre tett szert a tudományosan nem igazolt kezelést népszerűsítő weboldalakból.
A jelentésben megnevezett cégek bevallásuk szerint több száz terhességi krízisközpont honlapját indították el az elmúlt években.
Michael Aciman, a Google szóvivője elmondta, hogy a Google a 2022-es CCDH-jelentés alapján intézkedéseket hozott a jogsértő hirdetésekkel szemben, ám úgy találta, hogy a megnevezett hirdetők nem sértették meg a vállalat irányelveit.A CCDH tanulmánya szerint a Google - figyelmen kívül hagyva saját irányelveit - kiskapukat teremtett, és ezzel "több millió dolláros egészségügyi áliparág támogatójává vált, amely éjjel-nappal azon dolgozik, hogy félrevezesse az abortuszkért folyamodó amerikaiakat".