A Magyar Bankholding tavaly 69,5 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el, a teljes átfogó nyeresége pedig 65,5 milliárd forint volt. A társaság közleménye szerint a tagbankok közül az MKB Bank adózott eredménye 60,0 milliárd forintot, a Budapest Banké 10,8 milliárd forintot, az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Banké pedig 2,0 milliárd forintot tett ki.
A bankcsoport konszolidált mérlegfőösszege a 15 százalékos növekedést követően év végére megközelítette a 9630 milliárd forintot.
A holding nettó kamatjövedelme 203 milliárd forintra gyarapodott - ismertették.
A holding együttes ügyfélbetét-állománya meghaladta a 6170 milliárd forintot, amelyből 4125 milliárd forint volt vállalati, 1884 milliárd forint pedig lakossági betét.
A csoport bruttó hitelállománya az első negyedévben meghaladta a 4400 milliárd forintot, ebből a vállalati hitelek 2486, a lakossági hitelek pedig 1377 milliárd forintot tettek ki.
Martzy Antal, a holding vezérigazgató-helyettese a közlemény szerint elmondta: pénzügyileg stabil alapokon állnak, tagbankjaik a fúzióval és a transzformációval járó feladatok sikeres ellátása mellett, a volatilis külső környezet ellenére is kimagasló teljesítményt nyújtottak.
Céljuk, hogy "egy egységes, stabil, tőkeerős bankot építsenek, mely a bankszektorban páratlan ügyfélélményt biztosít és nemzetközi szinten is versenyképes lesz" - jegyezte meg.
A Budapest Bank és az MKB Bank egyesülése idén március végén valósult meg, a hitelintézet átmenetileg MKB Bank Nyrt. néven működik. A Takarékbank jogilag 2023 májusáig csatlakozik a csoporthoz, ekkor vezetik be az egységes nagybank új márkáját is. A tagbankok jelenleg összesen csaknem 2,5 millió ügyfelet szolgálnak ki - közölte a társaság.