- Az Erste Bank adózás utáni eredménye egyszeri hatásoknak is tulajdoníthatóan 46,7 milliárd forintot tett ki az első fél évben szemben a tavaly ilyenkori 4,4 milliárddal, illetve a 2021-es első félévi 31,7 milliárddal - ismertette Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón Budapesten szerdán.
Kiemelte, hogy a működési kiadások például 8,1 százalékkal csökkentek a Sberbankhoz kapcsolódó OBA-befizetés visszatérítése miatt idén, ez a tétel tavaly még növelte a kiadásokat.
Rámutatott: a bank működési bevételei több mint 46 százalékkal haladták meg idén az első hat hónapban az egy évvel korábbi adatot, amiben nagy szerepet játszott a támogatott hitelek átértékelődése. A kamatkörnyezet változása tavaly közel 14 milliárd forinttal csökkentette, míg az idén közel 20 milliárddal növelte a működési bevételeket.
A bank működési eredménye összességében 93,6 milliárd forintra nőtt az egy évvel korábbi 44 milliárd forintról, illetve a 2021-es első félévi 49,4 milliárdról.
Az ügyfélhitelek és kötvények állománya több mint 10 százalékkal 2346 milliárd forintra emelkedett az egy évvel korábbihoz képest, az ügyfélbetétek ezzel szemben bő 6 százalékkal 3250 milliárd forintra estek vissza. Ennek megfelelően a hitel-betét arány a korábbi évi 57,3 százalékról 68 százalékra emelkedett - fejtette ki.
Az elnök-vezérigazgató arra is kitért, hogy a nemteljesítő hitelállomány, azaz az NPL ráta 2,8 százalékra csökkent az idén az első fél évben a tavalyi időszak 3,3 százalékához képest.
A pénzintézet közleménye szerint a teljes lakossági hitelállomány 2 százalékkal nőtt éves összevetésben, az új kihelyezések értéke azonban az idei első fél évben 34 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, elsősorban a jelzáloghitelek iránti kereslet visszaesése miatt. Az új lakáshitelek folyósítása 57 százalékkal esett vissza a 2022-es eredményhez képest.
A fogyasztási típusú hiteleknél a kihelyezés összességében 16 százalékkal csökkent. Ezen belül a személyi kölcsönök esetében 10 százalékkal, míg a Babaváró hitel iránt 43 százalékkal csökkent a kereslet az egy évvel korábbihoz képest.
A kisvállalkozók esetében döntően az államilag támogatott programoknak köszönhetően az új folyósítás 20 százalékkal nőtt éves összevetésben.
Harmati László, a pénzintézet lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a lakáshitel piacon a második fél évben sem számítanak nagy fellendülésre, a Babaváró hitelnél ugyanakkor a korábbiakban bejelentett változások miatt várható egy nagyobb roham az év vége felé.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy a betétállományból kivont pénzek nagy része az értékpapírszámlákra ment; a pénzintézet aktívan támogatja, hogy már akár néhány tízezer forintból is rendszeresen részvényt vásároljanak az ügyfelek.
A vezérigazgató-helyettes jelezte azt is, hogy a bank George nevű applikációját egyre többen használják, a lakossági ügyfelek 70 százaléka digitálisan aktív a pénzintézetnél, kétharmaduk csak mobilbankot használ.