Az MKB 76,402 milliárd forint veszteséget könyvelt el tavaly

Pénzügyek - 2016-04-06

Az MKB bankcsoport 76,402 milliárd forint auditált veszteséget könyvelt el tavaly adózás után az egy évvel korábbi 148,110 milliárd forint veszteség után, míg az egyedi reorganizációs tételektől megtisztított eredmény csaknem nullszaldós, 1,243 milliárd forint veszteség lett 2015-ben.

    Balog Ádám, a bank elnök-vezérigazgatója a tavalyi eredményeket ismertető szerdai sajtótájékoztatón elmondta: a 2015-ös évet a rossz hitelportfólió leválasztása határozta meg, aminek során mintegy 213 milliárd forint hitelt választottak le, így a hitel-betét-arány lényegesen csökkent.   

  Kiemelte: a csaknem nullszaldós eredmény abszolút pozitív.     Elmondta azt is, hogy a bank értékesítése várhatóan június végéig gond nélkül befejeződik, a 37 milliárd forintos vételár meghaladja az állami támogatás mértékét, ami pozitív fejlemény.