A befektetési alapokban kezelt vagyon augusztusban 0,6 százalékkal, 95 milliárd forinttal nőtt, így a hónap végén a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) tagjai 16 611 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban - közölte a szövetség hétfőn.
A pénzpiaci alapoktól 12,6 milliárd forintnyi tőke távozott. A hozamok ezen csekély mértékben tudtak csak javítani, így összességében 2 százalékkal csökkent a kategória vagyona augusztusban.
A kötvényalapoknál vegyes a kép. A rövid futamidejű kötvényeknél 12,9 milliárd forintos tőkebeáramlás történt, a hosszú futamidejű kötvényalapok esetében a tőkekiáramlás 19,8 milliárd forint volt a hónap folyamán, míg a szabad futamidejű kötvényalapokhoz 2,8 milliárd forint érkezett, így összesen 4 milliárd forint áramlott ki a kötvényalapokból.
A hozamok pozitívan alakultak, így a kategória vagyona minimálisan, 0,2 százalékkal nőtt. A Bamosz havi jelentésében arra is felhívta a figyelmet, hogy a kötvényalapoknál egyre közelebb van a 6 ezer milliárdos határ.
A vegyes alapokhoz 50,4 milliárd forintnyi tőke érkezett, ami a második legmagasabb érték a hónapban. A vagyont nem tudták növelni a hozamok, így a 2 százalékos vagyonnövekedés teljes egészében a tőkeáramlásnak köszönhető.
A részvényalapokhoz 13,4 milliárdnyi tőke érkezett. Az árfolyammozgások annyira nem alakultak kedvezően, hogy a kategória vagyona 0,2 százalékkal csökkent augusztusban.
A tőkevédett alapokból 12,9 milliárd forintnyi tőke távozott augusztusban, ami teljes egészében egy megszűnő alappal magyarázható - írta a Bamosz. A hozamok valamennyire tompítani tudták a vagyonvesztést, de a kategória vagyona így is 2,2 százalékkal csökkent a hónap folyamán.
Az abszolút hozamú alapok esetében 52,4 milliárd forint áll az értékesítési soron, ami a legnagyobb érték a kategóriák között. A hozamok nem tudtak hozzátenni a gyarapodáshoz, de így is 2,3 százalékos növekedés jelentkezett az abszolút hozamú alapok vagyonában a hónap során.
A Bamosz kiemelte: beigazolódott az a korábbi előrejelzésük, amely szerint ilyen dinamikus növekedés mellett nyár végére a kategória vagyona át fogja lépni a 2000 milliárd forintos határt. A jelenlegi trendek mellett év végére az abszolút hozamú alapok vagyona leelőzheti az ingatlanalapokét, így a harmadik legnagyobb kategóriává válik.
Az ingatlanalapoknál 12 milliárdnyi tőkekiáramlás történt, végül a hozamok és az árfolyammozgások eredőjeként a nettó eszközérték 0,4 százalékkal csökkent.
A származtatott alapokhoz 0,6 milliárdnyi tőke érkezett. A hozamok kedvezőbben alakultak, így 2,7 százalékkal nőtt a vagyon augusztusban.
Az árupiaci alapokhoz 2,8 milliárd forintnyi tőke áramlott. A hozamok nem alakultak kedvezően, de az alapok vagyona így is nőtt, 1,9 százalékkal.
Az elsősorban intézményi befektetők vagyonát kezelő zártkörű alapok esetében az elmúlt hónapban 24 milliárdnyi tőke érkezett. A hozamok sem hozzátenni, sem elvenni nem tudtak ebből, így összeségében a vagyon 1,4 százalékkal nőtt a hónap során.
A Bamosz a hazai alap- és vagyonkezelő szakmát képviselő szövetség, 24 tagja összesen 21 600 milliárd forint vagyont kezel.