Ingyenes életbiztosítást köt a brit kormány az állami egészségügyi szolgálat (NHS) és a szociális ellátórendszer dolgozóinak arra az esetre, ha a koronavírus-járvány a halálukat okozná - közölte hétfőn a brit egészségügyi miniszter.
Matt Hancock a brit kormány szokásos napi tájékoztatóján elmondta: eddig 21 092-en haltak meg a Covid-19-járványban. A halálos áldozatok között van az NHS 82 dolgozója és a szociális ellátórendszer 16 munkavállalója.
Hancock közölte: a kormány életbiztosítási programot dolgozott ki, amelynek alapján azoknak az NHS-dolgozóknak és szociális gondozóknak a családja, akik a koronavírus okozta betegségben halnak meg, 60 ezer font (több mint 24 millió forint) juttatásban részesülnek.
Az egészségügyi miniszter tájékoztatása szerint Nagy-Britanniában hétfőig 719 910 szűrővizsgálatot végeztek és 157 149 emberről állapították meg, hogy megfertőződött az új koronavírussal.
Az ismertetés szerint a szűréssel újonnan azonosított koronavírus-fertőzöttek száma egy nap alatt 4310-zel emelkedett.