- Elindította első tematikus vállalkozásfejlesztési magántőke alapját, a Debreceni Városi Tőkealapot az MFB csoporthoz tartozó, elsősorban közepes méretű vállalkozások tőkefinanszírozásával foglalkozó MFB Invest Zrt. - jelentették be kedden Debrecenben sajtótájékoztatón.
Papp László polgármester (Fidesz-KDNP) azt mondta, a térség kis- és közepes vállalkozásai (kkv-k) versenyképességének javulását várják az első városi tőkealaptól. Debrecen komoly erőforrásként tekint a kkv-kra, amelyek beszállítói lehetnek a városba települt nemzetközi multinacionális cégeknek - mondta.
A polgármester ideálisnak nevezte a tőkealap indulásának időzítését, ugyanis a most befejeződő európai uniós költségvetési ciklus pályázataiból már nem, a következőből még nem juthatnak forrásokhoz a vállalkozások, a magántőkealap azonban áthidalja ezt az időszakot.
Papp László utalt arra, hogy az elmúlt öt évben a város befektetési cége, az EDC gazdaságfejlesztési központ közreműködésével a Gazdasági és innovációs operatív programban (Ginop) 900 helyi vállalkozás összesen több mint 90 milliárd forint fejlesztési forráshoz jutott.
Bugár Csaba, az MFB Invest Zrt. vezérigazgatója jelezte: az alap 10 milliárd forint keretösszeggel, 12 év futamidővel, 7 éves befektetési periódussal indul. Az átlagos befektetési méret a tervek szerint 200 millió forint, de lehet akár egymilliárd forint is.
Debrecen mellett Székesfehérváron indul városi tőkealap 5 milliárd forint keretösszeggel - tette hozzá.
Benke Ákos, az MFB Invest alapkezelője, a tőkealapot működtető Logos Ventures Kft. vezérigazgatója azt mondta, 200 millió forint átlagos befektetési méret mellett mintegy 50 befektetésre számítanak az elkövetkező hét évben. A Logos Ventures a tőkejuttatás után is mindig kisebbségi tulajdonos lesz az adott vállalkozásban - húzta alá rámutatva, hogy olyan Magyarországon bejegyzett és fejlesztő kkv-kat kívánnak erősíteni a tőkebefektetéssel, amelyek képesek multinacionális vállalatok beszállítóivá válni.
A vezérigazgató szerint a tőkebefektetést tekintve nincs "iparágspecifikum", azokba az ígéretes vállalkozásokba fektetnek, amelyeknek technológiai, vagy infrastrukturális beruházásra van szükségük a fejlődéshez.
A projektek felkutatásban szerepet vállaló, és a befektetések operatív előkészítését végző EDC igazgatója, Póser Zoltán jelezte: a tőkealap létrehozásának októberi bejelentése óta már húsz érdeklődő kkv vette fel a kapcsolatot az EDC-vel. Vállalkozásfejlesztési csoportjuk elvégzi a cég vizsgálatát, az anyagot továbbítja a Logos Ventures tőkealap-kezelőhöz, amely Debrecen és az MFB Invest delegáltjaiból álló befektetési bizottságnak terjeszti be jóváhagyásra - ismertette a forráshoz jutás menetét az igazgató.