Erste: az első három negyedévben 42 milliárd forint adózás előtti eredmény

Pénzügyek - 2018-11-07

Az Erste Bank Hungary az első három negyedévben 42 milliárd forint adózás előtti eredményt el - jelentette be Jelasity Radován, a bank elnök-vezérigazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

A tavalyi első kilenc hónapban 53,1 milliárd forint volt az adózás előtti nyereség, elsősorban egyszeri tételek és eredményt javító visszaírások hatására.

Jelasity Radován elmondta: a hitelállomány jelentősen bővült, az ügyfélhitelek szeptember végére 1265,15 milliárd forintra nőttek, azaz 21,4 százalékkal emelkedtek egy év alatt.

Az ügyfélbetétek 1 830,48 milliárd forintot értek el, ez 16 százalékos emelkedés tavaly szeptember végéhez képest.

Az elnök-vezérigazgató arról is beszámolt, hogy 2018 első kilenc hónapjában a pénzintézet működési bevételei - a nemzetközi könyvviteli szabványok szerint (IFRS) készített kimutatás alapján - 7,8 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakában elértet, miközben a költségeket sikerült szinten tartani, a kiadások növekedése az 1 százalékot sem érte el. A működési bevételek az idei első kilenc hónap végére 100,77 milliárd forintra emelkedtek, a működési kiadások 50,2 milliárd forintot tettek ki.

A bank működési eredménye 50,57 milliárd forintot tett ki az idei első kilenc hónapban, azaz 16 százalékkal volt magasabb az első háromnegyed évben 2017 hasonló időszakához viszonyítva.

Harmati László, a pénzintézet lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese elmondta: az ügyfélhitelek állománya egy év alatt 21 százalékkal bővült, miközben a nem-teljesítő hitelek aránya nagyon alacsony szintre, 3,9 százalékra csökkent a tavalyi első kilenc hónapban számított 6 százalékról.

A lakossági hitelezésben az új kihelyezések több mint duplájára nőttek az idei első három negyedévben a tavalyi azonos időszakhoz képest - jelezte.

Harmati László kifejtette: az Erste tapasztalata szerint az értékesítés fokozatosan tolódik el a fogyasztóbarát lakáshitelek irányába, melyeknél az új kihelyezésekben a pénzintézet továbbra is a legnagyobb piaci szereplők között van.

Megemlítette, hogy az Erste Csoport által kezelt lakossági ügyfélvagyon (azaz a betétek a csoport által kezelt vagyonnal együtt) 13 százalékkal nőtt egy év alatt, és 2583 milliárd forintot tett ki első kilenc hónap végére.