Kétszeresére nőtt az egymillió fontnál többet kereső nők száma Nagy-Britanniában

Pénzügyek - 2017-08-01

Öt év alatt kétszeresére nőtt 2014-2015-re az évi egymillió fontnál (340 millió forintnál) többet kereső nők száma Nagy-Britanniában, de még így is tízszeres fölényben vannak a férfiak.

Az egymillió font felett keresők 9,2 százaléka nő - ismertette a Financial Times üzleti lap keddi száma a közérdekű adatigénylésen alapuló információkat, amelyet a Salisbury House Wealth pénzügyi tanácsadó cég kért ki az adóhatóságtól. A rendelkezésre álló legfrissebb adatok szerint a szigetországban 1400 nő keresett egymillió font felett, szemben a 13 800 férfival.

A számok egyértelműen tükrözik, mekkora a különbség a legjobban fizető állások esetében - mondta a nemek közötti egyenlőségért és a nők jogaiért küzdő FawcettSociety igazgatója a lapnak, hozzátéve, hogy az adatok nem érték meglepetésként.

Egyre több nő vállalkozik, az idei első negyedévben több mint 1,6 millióan voltak önfoglalkoztatottak. 2011-ben még 1,2 millió volt a számuk.

2015-ös adatok szerint a vezetői beosztásban lévő, 40 év feletti nők keresete 35 százalékkal volt alacsonyabb a férfiakénál, összességében pedig 22 százalék volt a különbség a magasabb pozíciókat ellátó nők és férfiak között.

A nemek közötti bérkülönbségek ügye nemrégiben lángolt fel újra Nagy-Britanniában, miután a BBC közszolgálati műsorszóró közzétette a legjobban fizetett munkatársainak listáját. Az összesítésből kiderült: Chris Evans, a legjobban kereső műsorvezető négyszer annyit kapott, mint a nők között élen álló Claudia Winkleman. A listán szereplőknek csak a harmada nő.

A Financial Times emlékeztetett arra: 2018 áprilisáig a több mint 250 főt foglalkoztató vállalkozásoknak közzé kell tenniük, hogy a bónuszokat is beleértve mennyit fizetnek a női és mennyit a férfi alkalmazottaiknak.

Kitértek arra, Norvégiában már közzéteszik az interneten az adóbevallásokat, az izlandi cégeknek pedig kötelező igazolniuk, hogy egyenlő fizetést adnak a nőknek és a férfiaknak.

A lap szerint szakértők elutasítják azt a gyakran hangoztatott véleményt, hogy a nők fizetése a családalapítás vagy amiatt alacsonyabb a férfiakénál, hogy részmunkaidőben dolgoznak. Nem a magánélet számít, hanem az adott vállalkozás sikeréhez való hozzájárulás - idézte a Miles Partnership humánerőforrás-tanácsadó cég egyik elemzőjét a Financial Times.