Koronavírus - Akár 113 milliárd dollár kár is érheti a légiközlekedést

Pénzügyek - 2020-03-05

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) arra figyelmeztet, hogy a koronavírus-járvány miatt akár 113 milliárd dollár kár is érheti a légiközlekedést.

A montreáli székhelyű, háromszáz légitársaságot képviselő kereskedelmi szervezet MTI-hez eljuttatott, frissített előrejelzésében már azzal számol, hogy a legjobb esetben is 63 milliárd dollár kár keletkezik, de a fertőzések továbbgyűrűzése esetén 113 milliárd dollárra rúghat a légiközlekedési szektort ért kár, és ez csak az utasszállító cégekre vonatkozik, arról az IATA-nak nincsenek becslései, hogy az áruszállítási piacra mi vár.

Amennyiben nem sikerül megállítani a vírus terjedését, úgy a légitársaságok árbevétele és utasforgalma átlagosan 19 százalékkal csökkenhet, de Ázsia-Óceániában és a Közel-Keleten ez akár 23 százalék is lehet.

Az IATA felhívta a figyelmet arra is, hogy bár az olaj hordónkénti ára 13 dollárral csökkent a járvány kitörése óta, az ebből származó mintegy 28 milliárd dollár nyereség aligha lesz képes önmagában enyhíteni a negatív hatásokat.

Alexandre de Juniac, az IATA elnök-vezérigazgatója a közleményben azt mondta, a légitársaságok mindent megtesznek, hogy fenntartsák üzemelésüket, de a kormányoknak adókedvezményekkel kellene segítenie az iparágat. Korábbi előrejelzésében az IATA még 30 milliárd dolláros kárral, és Ázsiában 13 százalékos forgalomcsökkenéssel számolt.