Elon Musk, aki a világ leggazdagabb embere, több mint 100 milliárd dollárral lett szegényebb az idén - jelentette kedden a Bloomberg. A hírügynökség számításai szerint Musk nettó vagyona összességében 100,5 milliárd dollárral csökkent, többel, mint a Bloomberg 500 milliárdost számon tartó listáján bárki. A nagy veszteség ellenére a vállalkozó még mindig a leggazdagabb ember a bolygón, 169,8 milliárd dollár vagyonnal.
Musk csak hétfőn 8,6 milliárd dollárt veszített azzal, hogy elektromosautó-gyártója, a Tesla részvényei két éve a legalacsonyabb szintre estek.
Elon Musk máris megszüntetett több munkavállalói juttatást friss szerzeményénél, a Twitternél. Megszűntek például teljesítménypótlékok, valamint az egészségügyi, a képzési és az otthoni internethez történő hozzájárulások, illetve az óvodai juttatások.
Értesülések szerint ezeket a juttatásokat visszaállítják, amint a vállalatvezetés úgy látja, hogy javul a cég pénzügyi helyzete.
Október elején Elon Musk 44 milliárd dollárért szerezte meg a Twittert, majd azonnal elbocsátotta a vezetőség több tagját és komoly létszámleépítésbe fogott. Elon Musk azzal indokolta a leépítést, hogy arra a közösségi médiacég gazdálkodásának kiegyensúlyozása érdekében van szükség, mert az a jelen helyzetben naponta 4 millió dollár veszteséget termel.
Idén év végére az előfoglalások alapján az ágazat elérheti a 37 millió vendégéjszakát, ami minimálisan marad el a válság előtti 2019-es 42 milliótól. (az utolsó számot javítottuk)