- A jelenlegi, "kifeszített" költségvetési helyzetben racionális és észszerű lépés a jegybank veszteségkezelésének átalakítása - jelentette ki a pénzügyminiszter a Magyarország gazdasági stabilitásáról, valamint a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvények módosításáról szóló javaslat általános vitájában az Országgyűlés keddi ülésén.
Varga Mihály azt mondta: a módosítás lényege, hogy a jegybank veszteségét - hasonló nemzetközi példák alapján - nem a központi költségvetésnek kell pótolnia, hanem azt szembe lehet állítani a középtávon várható nyereséggel. A módosítások elfogadása esetén 2024. január elsején a 2024-es költségvetéssel egyidejűleg léphetnek hatályba az új szabályok.
Az ilyen típusú rendszerbe Horvátország 2020-ban állt át, jegybanktörvényük a magyar szabályozáshoz is mintaadó volt, de alapvetően az Európai Központi Bank (EKB) kritériumából indultak ki. A tervezetet egyeztették az EKB-val, amely szintén jóváhagyta az elképzelést - ismertette a tárcavezető.
Varga Mihály kiemelte: a módosítás növeli a jegybank függetlenségét és ezáltal gazdálkodásának hatékonyságát is, másrészt a költségvetési egyensúlyt is támogatja, hiszen a büdzsé 400 milliárd forintot meghaladó kiadás alól mentesül.