A tagok tavaly a pénztárak történetében eddigi legnagyobb összeget, az előző évinél 4,3 százalékkal több, 73,42 milliárd forintot fizettek be a Pénztárszövetséggel együttműködő önkéntes nyugdíjpénztárakba, az egészségpénztárakba pedig 17 százalékkal több majdnem 35 milliárd forint befizetés érkezett - közölte a szövetség csütörtökön.
A közlemény kiemeli azt is, hogy a nyugdíjpénztárak tavaly az elmúlt 5 év legkiemelkedőbb hozamát, átlagosan 9,24 százalékot írtak jóvá a pénztártagok számláin.
Az önkéntes nyugdíjpénztárak összvagyona 9 százalékkal 1465 milliárd forintra, nőtt, ami a mostani kamatkörnyezetben kiemelkedőnek számít - tették hozzá. Az egy tagra jutó átlagvagyon a tavalyi évhez viszonyítottan 11 százalékkal 1,36 millió forintra emelkedett
"Ahogy az előző, így a múlt év is főként a pénztártagokról szólt. Az állami támogatással, azaz évente 20 százalékos, maximum 150 ezer forintos adóvisszatérítéssel igénybe vehető egyéni befizetések az eddigi legnagyobb mértéket érték el" - idézi a közlemény Nagy Csabát, a Pénztárszövetség elnökét.
"Az egyéni befizetések és a pénztárak teljesítménye volt a tavalyi növekedés motorja, a munkáltatói befizetések ugyanis csökkentek" - tette hozzá Nagy Csaba.
Az önkéntes nyugdíjpénztáraknál a munkáltatói hozzájárulások összege tavaly több mint 25 százalékkal 32,57 milliárd forintra mérséklődött, az egészségpénztáraknál pedig az egy évvel korábbi összegnek kevesebb mint felére, 8,61 milliárd forintra csökkent a munkaadókhoz köthető befizetések összege.
Az elnök emlékeztetett arra: a pénztárak 1994-es indulása után, amíg a munkáltatói befizetések adómentességet élveztek, addig szinte fokozatosan nőtt az öngondoskodók száma is, a 2010 utáni szigorítások viszont a munkáltatói befizetések visszafogását jelentették, melynek következtében a taglétszám is mérséklődött.
Kitértek arra is: a Pénztárszövetség felmérései rendre azt mutatják, hogy ha az alkalmazottak a munkáltatójuktól kapnának támogatást, pénztári befizetésükhöz hozzájárulást, akkor a jelenlegi tagok növelnék pénztári megtakarításaikat, akik pedig még nem tagjai valamelyik kasszának, ebben az esetben megkezdenék a pénztári takarékoskodást.
A közlemény szerint a szövetség megújította vezető tisztségviselőit az elkövetkező 3 évre, az elnök Nagy Csaba, az alelnök Váradi Péter, a főtitkár Kravalik Gábor lett.