Szijjártó Péter volt külügyminiszter tavaly több mint kétmilliárd forint értékben bérelt magánrepülőgépeket "a magyar adófizetők pénzéből" - írta a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán a Facebook-oldalán.
Velkey György László azt írta, a minisztérium átvilágítása közben jutott tudomásukra, hogy a volt külügyminiszter és delegációja tavaly 19 alkalommal bérelt magángépet hivatali utakhoz, a bérléseket pedig Szijjártó Péter saját magának engedélyezte.
A legkevesebbe egy novemberi egynapos úton, a Budapest-Banja Luka-Budapest távon került a repülőgép bérlése, erre mintegy 12 millió forintot költöttek. A legdrágább gépbérlet egy februári háromnapos látogatás során volt az Egyesült Államokban, a Budapest-New York és Washington-Budapest közötti utazás gépbérlési költsége csaknem 246 millió forintba került, de a júniusi Budapest-Mexikóváros-San Salvador-Genf-Budapest út gépbérleti költsége is meghaladta a 202 millió forintot - derül ki az államtitkár által közzétett adatokból.
Az államtitkár a bejegyzésben többek között hangsúlyozta: "tehát még egyszer: a bukott kormány csak tavaly több mint kétmilliárd forintot vett ki a magyar adófizetők zsebéből azért, hogy az oroszbarát külügyminiszterük luxus magángéppel repkedhessen a világban. Akár csak egészen a kétórás vonatútra lévő Pozsonyig vagy Bécsig. Abszolút pénzszórás! És ezek csak a különgépek bérlési összegei, ehhez még hozzájönnek a szállás és egyéb kiadások".