A Jobbik megvonná az előző rendszer vezetőinek kiemelt nyugdíját

Pro... - 2010-07-25

Az ellenzéki párt politikai törvényjavaslatot nyújtott be, amely szerint bizonyos beosztások felett csak az akkori jövedelem 1 százalékát vennék figyelembe a nyugdíj számításánál.

A Jobbik megvonná az előző rendszer vezetőinek, illetve a pártállam kiszolgálóinak kiemelt nyugdíját - mondta szombati sajtótájékoztatóján Novák Előd, a párt országgyűlési képviselője.

Az ellenzéki párt politikai törvényjavaslatot nyújtott be, amely szerint bizonyos beosztások felett csak az akkori jövedelem 1 százalékát vennék figyelembe a nyugdíj számításánál. Novák Előd emlékeztetett rá, hogy az 1956-os megtorlások idején belügyminiszterként dolgozó Biszku Béla nyugdíja 640 ezer forint.

 

 

 

A Jobbik törvényjavaslata egyebek mellett a Magyar Szocialista Munkáspárt és elődpártjai vezetői, az előző rendszer kormánytagjai, a jegybank akkori vezetői, az állampárttal együttműködő egyházi személyek, az 1956 utáni megtorlásban résztvevő bírák és ügyészek, a Munkásőrség vezetői, az ÁVH és a politikai rendőrség vezetői, valamint a III/3-as csoportfőnökség hivatásos állományú tagjai nyugdíját érintené.

 

A nyugdíj megállapításánál az említett beosztás időszakában szerzett jövedelem egy százalékát vennék alapul, úgy hogy a nyugellátás összege nem lehetne kevesebb a mindenkori legkisebb öregségi nyugdíj felénél. Az ellenzéki párt jogszabályban rögzítené, hogy az így keletkezett többletforrásokat a szocialista rendszer még élő áldozatainak kártalanítására, illetve az egyenes ági leszármazottak támogatására kell fordítani.

 

A Fidesz támogatja Wittner Mária, a párt országgyűlési képviselője korábbi felvetését, amelyben az egykori 56-os halálraítélt kifogásolta az előző rendszer vezetőinek magas fizetését - mondta a Független Hírügynökségnek a kormányzó párt sajtófőnöke. Krakkó Ákos hozzátette: a kiemelt nyugdíjak esetleges csökkentésének részleteit még nem dolgozta ki a kormány.