A MAGYAR DEMOKRATA FÓRUMA MAGYAR KULTÚRÁRÓL

Pro... - 2008-01-22

1823. január 22-én, huszonkét nappal Petrovics Petőfi Sándor születése után egy szatmárcsekei hajlékban megszületett a vers, amely sokkal több önmagánál. A Himnusz ugyanis mi vagyunk. Egyetemes magyarságunknak, sokféle gyökérből való összenövésünknek olyan jelképe, mint a korona, a címer és a zászló.

Születésének évfordulóján szembe kell néznünk önmagunkkal. Számot kell vetnünk a magyar kultúra állapotával. A kultúra nem olyan része az életünknek, mint a gazdaság vagy a politika. Az anyanyelv és a kultúra fennmaradásunknak a biztosítéka.

Az 1990 előtti majdnem fél évszázad ezt a biztosító alapot próbálta kirántani alólunk. Hála nagyjainknak, a Kodály Zoltánoknak, Németh Lászlóknak, Illyés Gyuláknak, Tamási Áronoknak…

 

Hála a tudósoknak, az építészeknek, a képző-, ipar- és fotóművészeknek, a muzsikusoknak,

az énekeseknek, a színészeknek, filmeseknek, a táncosoknak... Hála a korongozóknak, a faragóknak, a szövőknek, a fonóknak, a kékfestőknek. Hála a művelődés, a kultúraőrzés és -közvetítés neves és névtelen hőseinek, a könyvtárosoknak, a muzeológusoknak, a levéltárosoknak, a tanítóknak és tanároknak, akik minden rontó szándék ellenére megőrizték a kultúra megújító erejét.

A sérülések így is fájdalmasak.

Meg nem született művek, félbetört életek, szándékosan összezavart értékrendek, műveltséghiányos nemzedékek terhelik a történelmi leltárt. A szabadság és a demokrácia másfél évtizede sem hozott ezen a téren jelentős fordulatot, a politika nem teljesítette a várt reményeket. Szabad alkotni, szabad szólni, de nem minden értékes embernek van hol, és nem egyforma eséllyel. Részben piaci alapon győz az értéktelenség, részben kiscsoportokba szervezett ízlésdiktátorok - gyakran politikai hátszéllel - határozzák meg az elismerési szinteket.

Pedig a politika közvetlenül nem befolyásolhatja az alkotást, nem alakíthatja az eszméihez. Nem támogathat jutalomból, és semmit nem sorvaszthat el a kultúrában. A kultúra -természetéből adódóan - független a politikai kurzusoktól. Elutasít minden politikai befolyásolási szándékot, miközben az alkotók, a kulturális örökség megőrzői, valamint a kultúra közvetítésének intézményei és hozzáférésének szereplői valódi érdekérvényesítő erővel nem rendelkeznek. Olyannyira nem, hogy a megélés napi gondjai szorongatnak alkotókat, akikről majd évtizedek múlva derül ki, hogy korszakosak voltak. A tanár, a könyvtáros nem vehet könyveket, a cigányzenészt nem engedik be az éttermekbe, nemzetközi sikerekkel koszorúzott amatőr zenei és táncegyüttesek kalapoznak csekélyke pénzekért, a művelődési ház széke kidől a látogató alól, a helytörténeti múzeumokat vagy megszüntetik, vagy nincs, aki kinyissa őket... Nincs tévéjáték, véres pénzügyi csaták dúlnak a filmek körül, klasszikus színházak kényszerülnek vissza a két világháború közötti limonádékhoz...

Itt az ideje, hogy a magyar kultúra a szabadság mellé megkapja a biztonságot is! Nem az a pénz vész el, amelyet a kultúrára költünk, hanem annak a sokszorosa, amelyet nem költünk rá.

A politika felelős azért a környezetért, amely kedvező feltételeket teremt kiemelkedő kulturális, művészeti értékek megszületéséhez, a nemzeti örökség védelméhez, megőrzéséhez, fenntartásához, a kultúra közvetítéséhez és az értékalapú műkereskedelemhez.

A kultúra felfogás- és ízlésbeli túlzásaitól, azok értelmetlen erőltetésétől, a kultúra és a politika konfliktusaitól, a hétköznapokban tapasztalt botrányoktól csak egy hivatásos szakember gárda toborzása, képzése, illetve a már meglévő szakemberek újbóli pozicionálása menthet meg. A kölcsönös kiszolgáltatottság, az ütközések elkerülése érdekében szükség van a józanságra intő hozzáértésre, szükség van azokra, akik értik az alkotói, közvetítői és szakmai világ belső viszonyait és mozgásait. Szükség van a tapintatosan eligazodókra. Olyanokra, akik szakmai tekintélyük miatt négyévenként a helyükön maradnak, bárhogy is végződik az éppen időszerű országos vagy önkormányzati választás. Mert ők tudják, hogy szakterületükön mit és hogyan kell cselekedni.

A kultúrában minden "állomáshely", ahová kerülhetünk, fontos, mert a felelősség, benne kinek-kinek a saját felelőssége, óriási.

A Magyar Demokrata Fórum, ha ismét megkapja a választók felhatalmazását, felelősséget vállal a kultúra létfeltételeinek megteremtéséért és megtartásáért. Megóv a piaci mechanizmusoktól.

Átruházhatatlan feladatnak tekinti az egyetemes magyar kultúra valamennyi értékének megóvását: hozzáférhetőségük biztosítását a műemlék épületek felújításától, klasszikusaink életművének kiadásáig; a magyar anyanyelv, a zenei, a vizuális tárgyi anyanyelv védelmétől és megőrzésétől; a határainkon belül és kívül élő kiemelkedő tehetségek és közvetítőik támogatásáig. Támogatja az esztétikailag bizonyítottan értékes, a kortárs művészetben az "értékgyanús" alkotások teljes nyilvánosságát, bemutathatóságát. A Magyar Demokrata Fórum az esélyegyenlőség elve alapján segíteni kívánja közművelődési intézményhálózatunk fejlesztését, nemzeti értékeink rangjukhoz méltó megismertetését, alkotói eredményeink forgalmazását a kulturális világpiacon és a diplomáciában.

Mindez feltételezi egy új kulturális stratégia megalkotását. Számol az Európai Unió nyújtotta lehetőségek maximális kihasználásával. És kívánja a kultúrát érintő minden témában a szakmákkal folytatott szakadatlan egyeztetést, egyetértésük és támogatásuk megnyerésére.

Nem kényszerre, nem ünnepi konzultációra gondolunk, hanem folyamatos őszinte párbeszédre a hétköznapi munkában.

E napon mindannyiunk nevében köszönetet mondunk kultúránk teremtőinek, megtartóinak, ápolóinak és a kultúra közvetítőinek.

 

Budapest, 2006. január 22.

 

Munkájuk és szolgálatuk iránti nagyrabecsüléssel:

 

Dávid Ibolya

Elnök