Tíz éve is van már, vagy még annál is több.
A Lukács uszodában történt. Egy nagy magyar író úszott ott éppen, majd megpihent a medence szélén. És pihenés közben orrát a vízbe fújta. Nem olyasféle csalafinta módon, ahogyan mások teszik talán, sunyin, észrevétlenül, víz alatt – nem. Ez a mi nagy magyar írónk büszkén és nyíltan fútta taknyát a vízbe, lássa ország-világ, hogy élnek még itt bátrak is ám!
Akkor egy másik fürdőző, odaérvén nagy magyar író mellé, rászólt nagy magyar íróra, hogy lekötelezné, amennyiben nem a vízbe fújná bele a rohadt taknyát. Nagy magyar író, akitől tudjuk, hogy ők sokkal jobban gyűlölnek bennünket, mint mi őket, csak azt nem lehet tudni azóta sem egészen pontosan, hogy kicsoda a "mi", és kicsoda az "ők", szóval nagy magyar író ekkor kiugrott a vízből, és körberohangálván a medencét, azt ordítozta, hogy "itt inzultálják a zsidókat!"… Megőrzendő, emblematikus pillanat volt az, olyan pillanat, amelybe bele van sűrítve a mi egész életünk.
Mindez pedig azért jutott eszembe, mert a minap, egészen pontosan hétfőn, március 17-én este, az ATV-n, Friderikusz Sándor műsorában egyszerre hárman fútták taknyukat a medencébe. Az ország medencéjébe. Ő maga, a nagy Friderikusz, a pompásan kihízott fejével, valamint Csillag István és Ungváry Rudolf. Mi most utóbbira, Ungváry Rudolfra koncentrálunk, szem előtt tartva Murphy törvényét, miszerint "az emésztőgödörben mindig a legnagyobb darabok úsznak legfelül". Ungváry a következőket mondta: a Fidesz és hívei a házmesterek Magyarországának követői, akiknek elődei zsidókat lőttek a Dunába. S még olyasmit is mondott, hogy Orbán valami fundamentalista, sámánkodó, vajákos szöveget nyom, ami ellentmond a zsidó-keresztény kultúrának. Miközben ezeket mondta, Friderikusz Sándor erőteljesen bólogatott, és adta alá a lovat.
És mindezt természetesen a népszavazás okán. Pedig tudhatjuk: a Magyar Köztársaság Alkotmánya (1989. évi XXXI. törvény) a 2. § (2) bekezdésében kijelenti: A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja. A közvetlen hatalomgyakorlás egyik legfontosabb formája a népszavazás. Ezt tudhatjuk, valamint azt, hogy hárommillió-háromszázezer magyar választópolgár úgy döntött, eltörli a vizitdíjat, a kórházi napidíjat és a tandíjat. Ungváry Rudolf beteg agyában pedig máris összeállt a kép hárommillió-háromszázezer házmesterről, akik hamarosan zsidókat fognak lőni a Dunába.
Először Gyurcsány vizelt a medencénkbe az őszödi beszéddel, méghozzá a trambulinról. Hamar mellé állt vizelni a mainstream értelmiség. Aztán most még beléfújja orrát a medencénkbe Ungváry meg a többi, és eközben persze versenyt futnak immár nagy magyar íróval a medence körül, azt sikítozva, hogy "itt inzultálják a zsidókat!". "Nézd legott / Komédiának s múlattatni fog." Ez a jó tanács ilyenkor. De azért nehéz. S ha az ember még Avar Jánost, Bolgár Györgyöt, Mészáros Tamást és Dési Jánost is megnézi, nos, akkor Karinthy Cini naplóját felüti ennél az 1967-ben írt résznél: "Külön tanulmány a pesti zsidó újságírók, akiknek ugyan mindnek van rokona Tel-Avivban, de most olyan kéjjel gyalázzák Izraelt és a zsidókat, mint az őseredeti nyilasok. Ja persze, ha lehet, a Párt mögé bújva! Ilyenkor én is antiszemita leszek, de nem az izraeli mesterkedésektől, hanem ezektől a pesti firkászoktól, akik mindig túlnyalnak." 1967-ben a pesti zsidó újságírók még Izraelt gyalázták. Ugyanezek a pesti zsidó újságírók ma az arabokat gyalázzák. Meg a Fideszt. Meg bennünket. Mert jobban gyűlölnek bennünket, mint mi őket. Ők a mi indok-zsidóink – értsd: a puszta létezésük indokolja az antiszemitizmust… És csak ülünk a medencénk szélén, és nem is értjük már a versenyfutást a parton.
Megértenünk. Ugyanis teljesen felesleges, fárasztó és lélekölő időtöltés ezeket megérteni. Annyi a dolgunk csupán, hogy ne engedjük őket az ország medencéjébe vizelni és orrot fújni. Mondjuk úgy: határozottan ne engedjük. Azon túl nézzük derűsen, ahogy rohangálnak a parton. Egy rakás szerencsétlen beteg. El fognak fáradni.
Bayer Zsolt főmunkatárs