- A puccskísérlet éveként vonul be 2016 a török történelembe

Pro... - 2017-01-02

Törökország mind kül-, mind belpolitikai szempontból rendkívül mozgalmas évet zárt tavaly, mégis 2016 elsősorban a július 15-i puccskísérlet miatt vésődik be a török emberek emlékezetébe.

Recep Tayyip Erdogan elnök összesítése alapján az incidensben 248 ember meghalt, 2193 pedig megsebesült.

Július 15. éjszakáján az összeesküvők elfoglalták Ankarában a katonai főparancsnokság és az állami média, a TRT épületét, Isztambulban pedig lezárták az első Boszporusz-hidat. A puccsisták lánctalpasokkal törtek ki a laktanyákból, majd vadászrepülőik és helikoptereik légicsapásokat mértek a parlamentre és az országos rendőr-főkapitányság székházára. Az államfő az utcára szólította a civil lakosságot, amely végül megakadályozta az államcsínyt.

Erdogan egykori szövetségesét, Fethullah Gülent okolja az összeesküvésért. Ankara a hitszónok kiadatását kérte Washingtontól, amely együttműködéséről biztosította a török hatóságokat az ügy felgöngyölítésében. Erdogan szerint Gülen hálózata hosszú évek alatt szivárgott be az állami és a magánszférába. Binali Yildirim kormányfő Donald Trump novemberi elnökké választásakor reményét fejezte ki, hogy Washington rövid időn belül kiadja Gülent és országaik barátságában új fejezet nyílik.

A puccskísérlet után Törökországban átfogó vizsgálatok kezdődtek, eddig 100 ezer ember ellen indítottak eljárást, 40 ezret le is tartóztattak. Főként rendőröket és katonákat tartanak fogva, köztük a tábornokok mintegy felét, de börtönben ülnek egyetemi tanárok, tartományi kormányzók, sőt alkotmánybírák is. Jogvédő szervezetek a Cumhuriyet ellenzéki lap fogvatartott újságíróit hozva fel példaként bírálják, hogy a nyomozások nem csak a puccsistákra terjednek ki, hanem azokra is, akik a hatóságok szerint feltehetően propagandatevékenységet folytattak a Gülen-mozgalom nevében vagy épp kapcsolatban álltak a szintén terrorszervezetnek nyilvánított Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) kurd szakadár milíciával.

Miután májusban Ahmet Davutoglu kormányfő lemondott, és az elnöki rendszer bevezetését szorgalmazó Binali Yildirim, korábbi közlekedési miniszter váltotta őt a poszton, a törvényhozás eltörölte a képviselők mentelmi jogát és így megnyílt az út a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) tagjainak felelősségre vonása előtt, akiket a PKK támogatásával gyanúsítanak. Ősszel letartóztattak számos HDP-képviselőt, köztük a két társelnököt, de lecserélték több kurd önkormányzat választott elöljáróit is. Eközben folytatódtak a fegyveres összecsapások a biztonsági erők és a PKK között a főként kurdok lakta Délkelet-Törökországban, ahol a felkelők a városokból a régió hegyvidéki területeire szorultak vissza.

Válaszul kurd szélsőségesek számos pokolgépes merényletet követtek el az év során, többnyire délkeleten, de sokszor az ország két legnagyobb városában, Isztambulban és Ankarában. A helyzetet az Iszlám Állam (IÁ) öngyilkos terroristái csak súlyosbították. A véresebb robbantásokban összesen legalább 250 ember meghalt, több mint 800-an megsebesültek. A külföldi turisták száma júniusban 40,86 százalékkal esett vissza a tavalyi értékhez képest.