- Egy hatvani férfi és társa úgy csalt ki pénzt egy vállalkozótól, hogy azt ígérte, hatmillió forintért - befolyásos ismerőseik közbenjárásával - eltüntetnek egy 129 milliós adósságot- közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu-n.
Azt írták, az ügyben a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján folytatnak büntetőeljárást.
A tájékoztatás szerint "nagy halakként" emlegette nemlétező ismerőseit az az 56 éves hatvani férfi, aki egy vállalkozók közti anyagi vita rendezésére kapott közvetítői megbízást. Ilyen ismerősökről valójában szó sem volt, a férfi célja az volt, hogy milliókat csaljon ki a vállalkozótól, akit ennek érdekében folyamatosan hitegetett.
A vállalkozó két alkalommal fizetett is összesen 2,5 millió forintot, miután azzal fenyegették meg, hogy adósságát az alvilágban értékesítették. A fenyegetést alátámasztó szerep eljátszására a hatvani férfi egy ismerősét kérte fel.
A két férfit február 7-én fogták el, egyikük sem tett vallomást. Csalás kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytatja le velük szemben a további eljárást a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya.