Az elmúlt hetek arról szóltak, hogy a kormány képtelen fenntartani a jelenlegi HÉV-járatszámot, mert elöregedtek a HÉV-szerelvények, és a kormány nem hajlandó újakat venni. Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese ezért elment a MÁV-HÉV Zrt. központjába, hogy az állami cég alig két hete kinevezett vezérigazgatójával, Pál Lászlóval egyeztessen a kérdésben
Arató Gergely azt mondta volna el, hogy a Siemens Desiro dízel motorvonatok beállítása nem megoldás a problémára, hiszen ezeknek a 38%-a jelenleg is működésképtelen, és a tesztelésükkor is több hiba fellépett. Azt is elmondta volna neki, hogy vezérigazgatóként az lenne a dolga, hogy a kormánynál elérje az új szerelvények azonnali beszerzését. A DK a HÉV-beszerzésre egy módosító indítványt is benyújtott a költségvetéshez, amelyben 200 milliárd forintot vonnánk el Rogán Antal propagandaminisztériumától, hogy abból 23 új HÉV-szerelvényt vásároljunk. A MÁV-HÉV Zrt. érdemben nem állt szóba a DK képviselőjével, semmit sem tudtak arról mondani, hogy hogyan fogják ezt a problémát megoldani, ami nem csak felháborító, de a közszolgáltatások összeomlásának újabb bizonyítéka is. Arató Gergely addig fog elmenni a MÁV-HÉV központjába, amíg nem adnak érdemi tájékoztatást a szerelvények beszerzésének ügyében. Az állam működésképtelenségének a budapestiek nem lehetnek a kárvallottjai! DK Sajtóiroda Kiadó: Demokratikus Koalíció
OS