Az Akadémia elnökének válasza a külső és tiszteleti tagok január 28-i nyílt levelére

Stevan HarnadCanada Research Chair in Cognitive Sciences, Université du Québec à Montréal,External Member, Hungarian Academy of Sciences

Robert EvansRegius Professor of History, University of Oxford,Honorary Member, Hungarian Academy of Sciences

A Magyar Tudományos Akadémia elnökéhez írott 2011. január 28-i nyílt levél

további aláírói

Tisztelt Professzor Asszonyok/Urak!

A Magyar Tudományos Akadémia Külső és Tiszteleti Tagjai!

Stevan Harnad professzor megküldött egy 2011. január 28-án kelt nyílt levelet az Önök aláírásával. Az aláírók újabb listáját február 1-jén juttatta el hozzám. Első levelét, amelyet titkárságom e-mail címére január 28-án délután hat órakor, munkaidő után küldött, második levelét követően, február 2-án juttatták el hozzám. Egy harmadik elektronikus levélben Harnad professzor továbbította Daniel C. Dennett (Austin B. Fletcher Professor of Philosophy, Tufts University, USA) professzor, Akadémiánk tiszteleti tagjának levelét, amelyben Dennett professzor visszavonta aláírását. Jenkovszky László professzor úr, Akadémiánk külső tagja a magyar fizikusok levelezőlistáján azt írta, hogy nem adta hozzájárulását, hogy nevét az aláírók között szerepeltessék. Akadémiánk más külső tagjaitól is kaptam leveleket, amelyekben tájékoztatnak, hogy visszautasították a levél aláírását és megindokolják, hogy miért jártak el így. Ennélfogva válaszlevelem megírása idején nem ismerem az aláírók pontos listáját. Azonban az aláírók bármelyikének levele arra indítana, hogy válaszoljak.

Először is szeretném jelezni, hogy átlátom: a nyílt levél szerzői és aláírói nem azonos felelősséggel tartoznak a levél tartalmáért, és biztos vagyok abban, hogy valamennyien úgy hiszik, jó ügyet szolgálnak.

A levélben megfogalmazott elveket magam is vallom. Mégis szeretném világosan kijelenteni, hogy Önöket súlyosan félrevezették általában a magyarországi helyzetet és különösen a tudományos élet helyzetét illetően. Önök tudják megítélni, hogy benyomásaik milyen mértékben származnak azokból az általános álinformációkból, amelyek az európai politikai légkörben eluralkodtak ezekben a napokban, és milyen mértékben azokból a ködös információkból, amelyeket magyar informátoraik terjesztenek. Engedjék meg, hogy állításaikra azok sorrendjében válaszoljak.

 

"A világ más részein élő tudósoknak lehetetlen nem észlelniük a Magyarországon ma zajló, rendkívül aggasztó fejleményeket. Döbbenetet kelt a sajtószabadság korlátozása is, de a legújabb fejlemények már az Akadémiának is elevenjébe vágtak."

 

Ami az Akadémia ügyeit illeti, Önök nyilvánvalóan két elismert magyar filozófus által terjesztett hírről (valójában álhírről) beszélnek. Meglepő számomra, hogy Önök tudósi mivoltukban ténynek tekintik, hogy Magyarországon a sajtó szabadságát korlátozzák. Tudnak erre bármilyen tényszerű bizonyítékot adni? Valójában később arra a konklúzióra jutnak, hogy a sajtót meg kell akadályozni, hogy bizonyos filozófusokat vagy a tudományfinanszírozást kritizálja, ami azt jelenti, hogy úgy gondolják, hogy a sajtó túlságosan szabad! Nem gondolják-e, hogy ellentmondás van kijelentéseikben, vagy, hogy kettős mércét alkalmaznak?

Az Akadémia elnökeként nem tudom, hogy mi vágott Akadémiánk elevenjébe. Ha azt értik ezen, hogy felmerült annak a gyanúja, hogy a kutatási támogatásokat három esetben esetleg nem a magyar törvényeknek és szabályoknak megfelelően használták fel, a következőkről tájékoztathatom Önöket:

 

A három eset közül kettőnek a részleteit nem ismerem. Az egyikét azonban igen, és ebben a helyzet világos. A szóban forgó támogatást a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Kutatóintézetének (FKI) igazgatója nyerte el. Az Akadémia kutatóhálózatának felelős vezetőjeként megkaptam a Belső Ellenőrzési Főosztály jelentését, amely szerint a Filozófiai Kutatóintézetben súlyos összeférhetetlenséget állapítottak meg. A probléma megértetéséhez részletekbe kell bocsátkoznom.

 

A FKI korábbi igazgatója 70 millió Ft-os támogatást nyert a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivataltól (NKTH) egy meghatározott kutatási feladat elvégzésére. Nem kívánom taglalni azt, hogy ez a támogatás összhangban volt-e az NKTH támogatási politikájával, de a hatóságok ezt is megvizsgálhatják. Az igazgató a támogatási kérelemben kijelentette, hogy a Filozófiai Kutatóintézet rendelkezik a szükséges szellemi és technikai kapacitásokkal a kutatáshoz, és részletesen megadta az intézetben és az intézettel kutatói munkaviszonyban lévő kutatók által elvégzendő kutatás menetrendjét.

Amikor azonban a Filozófiai Kutatóintézet megkapta a pályázati pénzt, az igazgató alvállalkozói szerződést kötött a saját maga által tulajdonolt és vezetett betéti társasággal (önmagával!) a munka elvégzésére. A Filozófiai Kutatóintézet igazgatója tehát a saját magáncégével kötött szerződést a kutatás elvégzésére (egy könyv megírására) és további magáncégekkel is, például egy olyan céggel, amelynek tulajdonosa az igazgató helyettese volt. Ez Magyarországon számos szabály nyilvánvaló megszegésének számít. Föltételezem, hogy ilyen eljárást sem az Egyesült Államokban, sem Kanadában, sem bármelyik európai országban nem tűrnének el.

 

Amikor a Belső Ellenőrzési Főosztály jelentését megkaptam, levelet írtam a Filozófiai Kutatóintézet akkor már új igazgatójának, amelyben felszólítottam, hogy intézkedjék, hogy hasonló eset ne fordulhasson elő újra. Mivel a korábbi igazgató, aki saját cégével az ön-szerződést megkötötte, ekkor már nem dolgozott az intézetben, nekem őt még figyelmeztetésben részesíteni sem volt jogköröm.

Az új magyar kormány, amely szabad és

demokratikus választásokon nyerte el mandátumát, és kétharmados támogatottsága van, határozott lépéseket tett, hogy megfékezze a korrupciót, és megvizsgálja a közpénzek bárminemű szabálytalan felhasználását. A miniszterelnök kormánybiztost nevezett ki erre a feladatra. A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal támogatási gyakorlatát vizsgálva a kormánybiztos azt állítja, hogy bizonyítékot talált arra, hogy három szerződés esetében megsértették a pénzügyi szabályokat. A kormánybiztos a fenti esetekben ismeretlen tettesek ellen feljelentést tett kutatási támogatások szabálytalan felhasználása címén. A három kutatási program vezetőjét megnevezték más ugyanezen kutatási területen hasonló nagyságrendben támogatást kapott kutatásvezetőkkel együtt, amely esetek felkeltették a média érdeklődését.

 

Innentől fogva a független magyar igazságszolgáltatás feladata eldönteni, hogy a fentiek bűncselekményeknek minősülnek vagy sem. Nincs felhatalmazásom beleavatkozni a független igazságszolgáltatás eljárásába, és feltételezem, hogy Akadémiánk külső és tiszteleti tagjai sem akarják ezt tenni.

 

A másik két esetben hasonlóan kötött szerződésekre alapozott gyanút fogalmaztak meg. E két esetben Akadémiánk két tagja is érintett, de az Akadémia mint intézmény nem.

Ezekről az esetekről és személyekről a magyar sajtó terjedelmesen beszámolt. Megértem, hogy a kutatók nem örülnek annak, ha nevüket a média azok között említi, akik - a média szerint - túlságosan nagy kutatási támogatást kapnak (még ha ezek a támogatások valóban nagyobbak is, mint más támogatások ugyanezen a területen). Magam sem örülök ezeknek! Ezért is adtam ki sajtónyilatkozatot az ügyhöz kapcsolódóan, amikor úgy éreztem, hogy a sajtó túl messzire ment.

 

"A világ minden alapítványi pénzeket felhasználó tudósa tisztában van azzal, hogy a kutatási támogatások a kutatások végzését, eredményeik konferenciákon való bemutatását, a hallgatók támogatását és a publikálást segítik."

 

Teljes mértében egyetértek Önökkel. Ám ez azt is feltételezi, hogy a támogatást elnyert kutatók nem kötnek alvállalkozói szerződést saját vagy családtagjaik magáncégeivel a kutatás elvégzésére. A támogatás feltételezi, hogy a kutatók a pénzt a saját intézeteikben használják fel diákok támogatására, könyvek vagy bármi más vásárlására, ami szükséges a kutatásokhoz, konferenciára utaznak stb.

 

"Tisztában vagyunk azzal, hogy a kutatásokra siralmasan kevés forrás jut még a leggazdagabb országokban is, kiváltképp a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben."

 

Teljes mértékben egyetértek Önökkel.

 

"Tisztában vagyunk azzal is, hogy a világ minden támogatott kutatója sérülékeny a felszínes és alaptalan vádakkal szemben - olyan laikusok részéről, akik nem értik a humán és természettudományos kutatásokat, és talán nem is hisznek ezekben; e vádak szerint a közpénzt olyan kutatásokra pazarolják, amelyeket nem érdemes sem lefolytatni, sem terjeszteni."

 

Egyetértek Önökkel, ugyanakkor hozzá kell tennem, hogy a kutatási támogatások bárminemű szabálytalan felhasználása csak felerősíti ezt a sérülékenységet. Sajnos, nem tudom megerősíteni, hogy - legalábbis egy esetben - a vádak alaptalanok és felszínesek lennének.

 

"Ez az oka annak, hogy a kutatási támogatásokat szakmai értékelés alapján ítélik oda, melyet kvalifikált tudósok végeznek, nem pedig közvélemény-kutatásokra és végképp nem szkeptikusok, cinikusok vagy még rosszabbak állításaira támaszkodva."

Teljes mértékben egyetértek Önökkel.

 

"Ami a legfontosabb: valahányszor egy közpénzből finanszírozott kutatás elleni alaptalan támadás megjelenik a médiában - feltéve, hogy nem a rágalmazásig vagy becsületsértésig rosszindulatú vagy személyeskedő -, figyelmen kívül kell hagyni, vagy el kell tűrni mint a sajtószabadság és a véleményszabadság szükségszerű, ha nem is mindig csodálatra méltó megnyilvánulását."

 

Ebben a szellemben kezeltem az ügyet. De a vádak - legalábbis egy esetben - sajnos nem alaptalanok.

 

"Közelebbről: a világ tudományos közössége jól tudja, hogy - főleg gazdasági nehézségek idején - a nyilvánosan, szabadon kifejthető vélemények Gauss-eloszlása szerint lehet számítani arra is, hogy egyes emberek hangot adnak ellenérzésüknek általában a kutatási támogatásokkal vagy egy konkrét, nekik nem tetsző kutatási vonallal szemben."

 

A sajtó ezek szerint valóban szabad Magyarországon.

 

„Ha szükséges (bár ritkán van rá szükség), a kutatás támogatói, akik jobban ismerik módszerét és célját - így maga a kutatói közösség is -, szabadon kiállhatnak a kutatás és a kutatók védelmében, amikor féletájékoztatás vet rájuk árnyékot."

Teljes mértékben egyetértek Önökkel. A kollégák szabadon felléphetnek mindazok védelmében, akiket támadnak, és akik megérdemlik a védelmet. Ám mi a helyzet akkor, ha a kollégák rosszul informáltak?

 

"De ha egy országban a sajtószabadságra és a véleményszabadságra magára is árnyék vetül, és a jól ismert általánosító bírálatok - annyira általánosak (valamint felszínesek és nevetségesek), hogy szó szerint a földkerekség összes mai támogatott kutatójáról elmondhatók (meg nem érdemélt támogatás, amelyet fölösleges kutatások végzésére és közreadására fecsérelnek) - sokkal alantasabb, rágalmazással határos vádakkal párosulnak (a kutatási pénz zsebre vágása a rendeltetésszerű felhasználás helyett), akkor az a legkevesebb, amit a nemzetközi tudományos közösség válaszként elvárhat, hogy az illető ország tudományos közössége felsorakozzék az ekképpen megtámadott kutatás és kutatók védelmében."

Szemrehányó szavaikkal akkor érthetnék csak egyet, ha egyértelmű lenne, hogy csak arra az esetre vonatkoztatják azokat, amelyekben az állítások alaptalanok.

De Önök tesznek egy rejtett célzást egy árnyékra, ami egyenértékű azzal, hogy megismétlik a vádat: nincs sajtó- és véleményszabadság Magyarországon. Ebben az országban a sajtó éppen olyan szabad, mint nyugaton, ahol most éppen abban szabadok, hogy élvezettel rágalmazhatják Magyarországot. Nincs mód ilyen általános állítások hamisságának általános bizonyítására, ezért én inkább arra a konkrét ügyre szorítkoznék, amelyre levelük vonatkozik. Amit Önök elleneznek (felületes, nevetséges, rágalmazó állítások) sajnos nem idegen megnyilvánulásai a szabad sajtónak, amelyet a jelenlegi Magyarország elleni sajtókampány is példáz. Milyen elvek alapján akadályoznák meg Önök, hogy a sajtó megfogalmazza saját véleményét a tudományfinanszírozásról, vagy, hogy beszámoljon arról, ha úgy látszik, hogy kutatási támogatásokat szabálytalanul használtak fel? Az egyetlen lehetőség, amit el tudok képzelni, hogy korlátozzák a sajtó szabadságát. Nem hiszem, hogy Önök ezt sürgetnék.

 

"Ehelyett arról értesülünk, hogy Magyarországon jogi eljárást fontolgatnak a megtámadott kutatókkal szemben."

Három esetben nyújtottak be feljelentést kutatási támogatások szabálytalan felhasználásának és az összeférhetetlenségi szabályok megsértésének gyanújával.

 

"Azért írunk most, hogy felkérjük a Magyar Tudományos Akadémiát: álljon ki azonnal, nyomatékosan és egyértelműen a nyilvánosságban az így megtámadott kutatás és kutatók mellett, szemben azokkal az üres és személyre célzott támadásokkal, amelyeknek a világ összes humán és természettudósa ki lehet szolgáltatva, ha e kór áttételei akadálytalanul terjednek."

 

Megtettem, amit megtehettem, hogy csillapítsam a nyilvános felháborodást. Minden tiszteletemmel az aláírók iránt azt kell mondanom, hogy az Akadémia nem tud többet tenni. Egyrészt, mert senki és semelyik tudományterület nem áll „üres támadások" alatt, másrészt nincs egyhangú nyilvános véleménye az Akadémia tagjainak, ahogy érzékelhették azokból a levelekből, amelyeket azok írtak, akik visszautasították a nyílt levél aláírását. Hadd idézzem itt Daniel C. Dennett professzor levelét, melyben visszavonta aláírását: „Jelen levelemmel visszavonom csatlakozásomat a január 28-án kelt, a filozófusokkal szemben Magyarországon tapasztalható bánásmódról szóló nyílt levélhez, melyen sokakéval együtt szerepel az aláírásom. Üzenetek áradatát kaptam, melyek részben támogatták, részben elítélték e levelet, s ahogy tájékozottabb lettem a körülményeket illetően, belátom, egyszerűen nem tudok eleget a konkrét problémákról ahhoz, hogy felelősségteljes véleményem lehessen arról, hogy a levélben megfogalmazott elveket - amelyeket teljes mértékig osztok - miként kellene alkalmazni ebben a helyzetben.

Lehet, a levél aláírói közül sokan - a magyarországi eseményekre vonatkozó közvetlenebb és nagyobb tudásuk révén - abban a helyzetben vannak, hogy bizonyítsák a levél megírását kezdetben inspiráló tényeket, én azonban nem, és ezért elnézést kérek minden barátomtól és kollégámtól Magyarországon és szerte a világban, akik az aláírásomat olyan garanciának vették, amelyet nem volt módom adni.

Szomorúan tapasztaltam az ellenségeskedésnek és a bizalmatlanságnak azt a mértékét, amely azt a magyar akadémiai világot mérgezi, amelyet annyira becsülök. Úgy érzem, vissza kell vonnom az aláírásomat, hogy ne sodródjam bele ebbe a megosztott légkörbe. Remélem, hogy ez a siralmas közjáték hamarosan olyan tisztességes és objektív megállapításokkal ér véget az összes pro és kontra vád tekintetében, amely lehetővé teszi az egészséges légkör és a tisztánlátás helyreállítását."

Köszönettel tartozom Dennett professzornak szavaiért. Magam is teljes egészében osztom a levélben kifejtett elveket, és keményen dolgozom azért, hogy oldjam az ellentéteket és megakadályozzam gerjesztésüket. Ám Magyarország és a jelenlegi kormány elleni indokolatlan és indokolhatatlan vádaskodások nem segítenek ebben a munkámban. És nem segítik a filozófusokat sem, hogy problémáikat a közvélemény körében nyugvópontra juttassák.

"Külön megjegyzendő, hogy a filozófiai kutatás - mivel olyan szellemi munka, amelynek a kutatás támogatását igazoló termékei nem laboratóriumi eredmények, hanem konferenciák, hallgatói támogatások és írásművek - különösen ki van téve a kutatás hasznát és a kutatók integritását célba vevő általánosító támadások legkülönbözőbb változatainak."

Ezt a kijelentést egy filozófus véleményének tekintem. Azt gondolom más tudományágak hasonló helyzetben vannak.

 

"Ezért szorul rá különösen a filozófia - hivatalosan is a Magyar Tudományos Akadémia egyik osztálya - az Akadémia határozott támogatására."

Az Akadémia és én magam teljes támogatást biztosítunk a filozófiai kutatásoknak, de a közpénzekkel a filozófusok is elszámoltathatóak.

 

"Az sem mellékes, hogy a filozófusok - ahogy az újságírók is - kritikai gondolkodásmódjuk miatt gyakran jelentenek szálkát a kormányok szemében - és erre a kritikai gondolkodásmódra a jelek szerint Magyarországnak ma nagyobb szüksége van, mint az utóbbi időkben bármikor"

Ez a megállapítás ismét több reflexiót kíván. Erősen hiszem, hogy létezik egy nyilvánvaló választóvonal egyfelől a tudomány, másfelől az újságírás és a politika között. A tudományban minden kijelentésnek tényeken kell alapulnia, és minden kijelentést szigorúan bizonyítani kell; a politikában és az újságírásban ez nem ilyen világos. Ha egy tudós a politika területére lép, és durva politikai kijelentéseket tesz, a politikusoktól vagy a politikai újságíróktól az ő szabályaik szerint kimért választ fog kapni. Ha valaki a választ durvának találja, tudóstársai nem tudják megvédeni. Ha egy tudós nyilvánosan bejelenti, hogy „nem kíván egy levegőt szívni a miniszterelnökkel", a sajtóban kritikát kaphat. Ilyenkor nem futhat az Akadémiához, hogy védje meg őt ettől a kritikától.

Magyarországon a kritikai gondolkodás minden eddiginél nagyobb igényére történő célzásuk fájdalmasan igaztalan. Magyarországnak ma pontosan annyi kritikai gondolkodásra van szüksége, mint a nyugati világ bármely más országának. Biztosíthatom Önöket, hogy a magyar tudós közösség tagjai kritikus gondolkodók és senki nem zaklatja őket ezért. Ha azonban kritikai gondolkodásuk politikai természetű, akkor pontosan ugyanolyan módon kezelik őket, mint bárki mást a politikai arénában. Filozófus kollégáik némelyike politikai küzdelmekbe kezdett, és most sebeiket nyalogatják.

 

"Egy nemzeti tudományos akadémia a kutatásban érvényesülő kritikai gondolkodás első számú, természetes védelmezője. Mint a Magyar Tudományos Akadémia külső és tiszteleti tagjai bizakodva, de türelmetlenül várjuk az Akadémia haladéktalan, nyomatékos és egyértelmű nyilatkozatát a szóban forgó kutatás és tudósok melletti nyilvános kiállásról."

 

A kutatásban a kritikai gondolkodás védelmezője vagyok, de a kérdések most mások: (1) Az elnyert kutatási pályázatok összhangban voltak-e a Hivatal támogatási politikájával? (Ez a Hivatalra tartozik.) (2) Az elnyert forrásokat jogszerűen használták-e fel? Egyértelmű kijelentést csak a vizsgálatok befejezését követően lehet tenni. Minden idő előtti kijelentés politikai természetű, és mint ilyen politikai természetű vitát generál, ami nem segíti az érintett filozófusokat.

 

"Ami itt kockán forog, az a felkészült szakmai értékelésen alapuló elbírálás elve - szemben a rosszindulatú, tájékozatlan és megalapozatlan vádaskodáson alapuló nyilvános számonkérésekkel -, és ez a kockázat különösen nagy a humán és természettudományok esetében."

Egyetértve az elvvel, amely szerint tudományos kutatás értékét csak a tudomány művelőinek van jogában megállapítani, világosan rá kell mutatnom, hogy jelen esetben nem a kutatás tudományos értékének megállapítása a kérdés. A kérdés az, hogy a kutatási támogatást a szabályoknak megfelelően használták-e fel vagy nem. Nincsenek „nyilvános számonkérések rosszindulatú, informálatlan és megalapozatlan vádak alapján". Ha az ügyészség szükségesnek ítéli a vádemelést, a nyilvános tárgyalások a bíróságokon folynak majd. Levelüknek ezen utolsó bekezdése valóban meghökkentő. Nem vagyok hajlandó úgy értelmezni, mint rosszindulatú, informálatlan és megalapozatlan célzást arra, hogyan mennek az ügyek Magyarországon.

 

Tisztelt Professzorok Asszonyok/ Urak!

Levelükben komoly aggodalmukat fejezik ki Akadémiánk és országunk iránt. Meglehet, hogy a válaszlevelemben leírtak eltérnek az esetlegesen elvárt választól, mindazonáltal nagyra értékelem az Önök aggodalmait. Amennyiben elkötelezettséget éreznek a Magyar Tudományos Akadémia és Magyarország iránt, örömmel fogadnám, ha Magyarországot nem önmagától és demokratikusan választott kormányától védenék meg, hanem az igaztalan, félinformációkat tartalmazó és megalapozatlan vádakkal szemben. Ez a kormány eltökélten igyekszik kihozni a nemzetet a válságból.

Remélem, hogy válaszommal segítségükre leszek a magyarországi helyzet jobb megértésében. Kérem, tartsák fenn érdeklődésüket a magyarországi események iránt, és járuljanak hozzá a magyar tudomány újbóli felvirágoztatásához.

 

Budapest, 2011. február 8.

Nagyrabecsüléssel

Pálinkás József