Baloldali győzelem a francia nemzetgyűlési választások első fordulójában

Pro... - 2012-06-11

Rekordmértékű távolmaradás mellett a baloldali pártok nyerték meg a francia nemzetgyűlési választások első fordulóját - ismertette az Ipsos közvélemény-kutató intézet becslésén alapuló exit poll eredményét vasárnap este a France 2 közszolgálati televízió.

A becslések szerint a Francois Hollande államfőt támogató parlamenti baloldal 47 százalékot ért el. A kormánykoalícióban részt vevő Szocialista Párt és hagyományos szövetségese, a Zöldek 40 százalékot, az elnököt támogató, de a kormányból kimaradt radikális Baloldali Front pedig 7 százalékot kapott. Ezzel az eredménnyel 577 képviselői helyből a baloldal 305-353-at szerezhet meg a jövő vasárnapi második fordulóban, amelynek a tétje az lesz, hogy a Szocialista Pártnak (PS) egyedül meg lesz-e az abszolút többsége (289 hely) vagy pedig szüksége lesz a radikálisok támogatására.

    Jean-Marc Ayrault miniszterelnök azt kérte vasárnap este a franciáktól, hogy a június 17-i második fordulóban "szilárd, stabil és koherens többséget" biztosítsanak Francois Hollande államfő és kormánya programjának megvalósításához. A kormányfő - akit már az első fordulóban képviselőnek választottak Nantes városában - úgy értékelte: a választás igazolta, hogy a franciák bíznak az új elnök politikájában.

    A PS jövő vasárnap legrosszabb esetben 283, maximum pedig 319 helyet szerezhet meg, radikálisoknak 14-20 helyük lesz, a Zöldek viszont nem fognak tudni önálló (legalább 15 fős) frakciót alakítani, miután csak 8-14 képviselőt küldhetnek majd a nemzetgyűlésbe.

    "A ma esti eredményeket látva úgy gondolom, hogy meg lesz a többségünk a Baloldali Front nélkül is" - mondta Laurent Fabius külügyminiszter, akit szintén megválasztották képviselőnek - Normandiában - már az első fordulóban. Egyébként a kormány mind a 24 tagja megméreti magát a képviselői választásokon, s amelyikük elbukik, az a miniszterelnök előzetes kérése alapján a tárcájától is búcsúzik.

    Az ellenzékbe szoruló jobbközép Népi Mozgalom Uniója 35,4, a szélsőjobboldali Nemzeti Front 13,4 százalékot, a centrista Modem pedig 1,5 százalékot kapott. A jobboldal 227-266 közötti helyre számíthat, a centristáknak és a szélsőjobboldalnak legfeljebb 3 közötti képviselője lehet az alsóházban. Az előző nemzetgyűlésben a jobboldalnak 343, a baloldalnak pedig 228 képviselője volt.

    A választásra jogosult közel 46 millió francia állampolgár alig 57 százaléka járult az urnákhoz. A parlamenti választásokon a távolmaradás hagyományosan jelentősebb Franciaországban az elnökválasztáshoz képest, de az 1958 óta tartó V. köztársaság történetében még soha ennyien nem maradtak távol a nemzetgyűlési választások első fordulójában. Az alacsony részvétel miatt a várt 80-90 helyett csak alig 25-30 helyen jutott be három jelölt, azaz a szocialisták és a jobbközép mellett a szélsőjobboldal is a második fordulóba. Emiatt elképzelhető, hogy a jelentősen megerősödött és harmadik helyen végzett Nemzeti Frontnak (FN) egyetlen képviselője sem lesz a nemzetgyűlésben.

    A pártelnök Marine Le Pen mindesetre üdvözölte, hogy az FN országos szinten "a harmadik erő" lett, s ezzel megkezdődött a jobboldal "átrendeződése" Franciaországban. "Arra kérem tehát azokat a választókat, akik igazi ellenzéket akarnak a szocialistákkal szemben, hogy vegyenek részt a választásokon jövő vasárnap és akkor a nép végre belépést szerez a nemzetgyűlésbe" - mondta Le Pen.

    A kétfordulós választáson a parlament alsóháza, a nemzetgyűlés 577 képviselőjét választják meg 6603 jelölt közül a franciák: a szavazásra jogosultak csak egyéni jelöltekre szavaznak, pártlisták nincsenek. Azokban a választókörzetekben, ahol egyik jelölt sem szerzi meg a szavazatok több mint felét, második fordulót rendeznek, ahová azok a jelöltek jutnak be, akik több mint 12,5 százalékos eredményt értek el az első fordulóban.