Kedden éjfélkor búcsút mondtak a Sárkány évének és szerdán beköszöntött a Kígyó éve, ezzel hivatalosan is megkezdődött Kína legnagyobb ünnepe, a kínai holdújév, mellyel több hetes ünnepségsorozat indul meg az 1,4 milliárd lakosú ázsiai országban.
A kínai holdújév, másnéven Tavaszünnep a kínaiak számára világszerte a családi összejövetelek, ünnepi hagyományok, bevásárlás, valamint a különféle kulturális és turisztikai tevékenységek legfontosabb időszaka.
A világ legnagyobb mértékű utazási hullámaként már a fesztiválidőszakot megelőzően több százmillió ember kel útra, hogy visszatérjen szülővárosába.
Az idei fesztiválhangulatot tovább fokozza, hogy tavaly decemberben az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális szervezete (UNESCO) hivatalosan is elismerte és felvette a kínai Tavaszfesztivált is az emberiség szellemi és kulturális örökségének reprezentatív listájára.
A kínai újév bár a holdnaptár szerinti első hónap első napjára esik, az ünneplés már egy héttel korábban elkezdődik az úgynevezett "kis újévvel", másnéven a "Konyhaisten" fesztiváljával, mellyel a kínai Konyhaistenre emlékeznek meg különféle szokásokkal. Az ünnepségsorozat a holnaptár szerinti első hónap tizenötödik napján ér véget a Lámpásfesztivállal.
A kínaiak által közkedvelt és szerencsésnek tartott Sárkány éve után idén a Kígyó évét ünneplik majd, mely állatövi jegyet "kis sárkánynak" is nevezik.
A kígyó levedlett bőre sokszor sárkánybőrre asszociál a kínaiak körében, akik szerint ez a szerencsét és az újjászületést szimbolizálja.