Comey volt FBI-igazgató írásos nyilatkozata: Trump ellen nem folyik vizsgálat

Pro... - 2017-06-08

James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) elbocsátott igazgatója január elején tájékoztatta Donald Trump megválasztott amerikai elnököt, hogy ellene nem folyik vizsgálat a tavalyi elnökválasztási kampányba való esetleges orosz beavatkozás ügyében tartott FBI-eljárás keretében. Ezt maga Comey közölte a szenátus hírszerzési bizottságának elküldött írásos nyilatkozatában, amelyet szerdán nyilvánosságra is hoztak. A nyilatkozatból kiderül az is, hogy Trump feltétlen lojalitást várt volna el.

A májusban menesztett FBI-igazgatót csütörtökön hallgatja meg az amerikai szenátus hírszerzési bizottsága. Comey közölte: a megválasztott elnökkel folytatott, említett találkozó után, a New York-i Trump-toronyból távozva az FBI egyik szolgálati kocsijában a laptopján dokumentálta az elhangzottakat.

Írásos nyilatkozatában Comey egyebek közt arról ad tájékoztatást, hogy négy hónapra visszatekintve kilenc, Trumppal folytatott beszélgetést tud felidézni, ebből három személyesen, hat pedig telefonon zajlott le közöttük.

A nyilatkozatban az FBI volt direktora azt állítja: közölte is Trump elnökkel, hogy ellene nem folyik vizsgálat a vélelmezett orosz kapcsolatok ügyében.

Comey egyúttal kitér az Oroszországgal kapcsolatos vizsgálatok egészére és Michael Flynn lemondásra kényszerített nemzetbiztonsági főtanácsadó helyzetére is. Egyes sajtóhírek ugyanis hetek óta arról szólnak, hogy Donald Trump arra kérte az FBI igazgatóját, zárja le az orosz szálak vizsgálatát.

A nyilvánosságra került nyilatkozatból kiderül, hogy Trump először nem kérte nyíltan a Flynn-féle vizsgálat lezárását. Az elnök, "az Oroszországgal kapcsolatos nyomozást úgy írta le, mint 'egy felhőt', amely gyöngíti az ország érdekében folytatott tárgyalásainak pozícióit" - olvasható a nyilatkozatban. Comey leszögezte: Trump "azt kérdezte, mit tudunk tenni, hogy eloszlassuk ezeket a felhőket".

Trump ugyanakkor - erősítette meg a nyilatkozat - egy alkalommal valóban felvetette, hogy a Michael Flynn elleni vizsgálatot "hagyni kellene", mert "Michael Flynn a washingtoni orosz nagykövettel folytatott eszmecseréivel nem csinált semmi rosszat, a baj az volt, hogy mindezt elhallgatta Mike Pence alelnök előtt". "Flynn rendes fickó, remélem, békén hagyja őt" - idézte James Comey Donald Trump állítólagos szavait.

A szenátusi bizottságnak küldött nyilatkozatban Comey utalt arra is, hogy egy január 27-i vacsorán, amelyet Donald Trump adott a tiszteletére, igencsak kényelmetlenül érezte magát, mert Trump elnök többször is értésére adta, hogy "a kinevezés feltétele a lojalitás". Comey felidézte a vacsorán elhangzottakat. "Az elnök azt kezdte kérdezgetni, hogy akarok-e az FBI igazgatói székében maradni. Furcsállottam, hiszen két korábbi alkalommal éppen ő jelezte, hogy szeretné, ha maradnék, s akkor biztosítottam arról, hogy nekem is ez a szándékom. Kifejtette: nagyon sokan pályáznak az állásomra, s tekintettel az előző évi túlkapásokra, megértené, ha távozni akarnék" - rögzítette Comey. Majd hozzátette: az elnök azt mondta, "lojalitásra van szükségem, elvárom a lojalitást".

hirdetés

„Kiadó egy családi ház 120 nm alapterületű földszintje. A ház emeletén egy Pilates és jóga stúdió működik, így elsősorban olyan vállalkozások érdeklődését várjuk, akiknek a tevékenységi köre ezzel összhangban van.A terület bármilyen csendes sport, vagy egészséges életmódra nevelő tevékenység végzésére alkalmas. A kiadó helyiségekhez öltöző, zuhanyzó, wc, konyha, recepció, rendezett kert, és több férőhelyes a telken kialakított parkoló tartozik. Érdeklődni a helyszínen: Debrecen, Sámsoni út r18. (MM-Pilates Stúdió) vagy a +36 20 204 94 35-ös telefonszámon lehet.

Ár: 240.000.-Ft, mely a rezsit is tartalmazza