- Emberkereskedelem és kényszermunka bűntett kísérlete miatt folytat eljárást egy 34 éves és egy 50 éves salgótarjáni férfival szemben a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Az őrizetbe vett két férfi fogva tartott egy nőt, akit szexuális szolgáltatásokra kényszerítettek - közölte a főkapitányság csütörtökön. A fiatalabb férfi februárban 50 éves társa salgótarjáni családi házának nyári konyhájában - annak beleegyezésével - fogva tartotta nőismerősét. Kiszolgáltatott helyzetét kihasználva arra akarták rábírni, hogy Salgótarjánban, később Németországban szexuális cselekményeket végezzen másokkal - írták a közleményben.
A nőt a 34 éves elkövető többször bántalmazta, tisztálkodási lehetőséget nem biztosított számára, enni naponta csak egyszer adott neki.
A közlemény szerint több férfi érkezett a házhoz, akiknek a nőt felkínálták ellenszolgáltatásért cserébe. A fiatalabb gyanúsított február elején a sértettet fojtogatni kezdte, megpofozta és kényszerítette, hogy szexuális cselekményt végezzen vele.
Az őrizetbe vett két férfi közül a 34 évest szexuális erőszak bűntett elkövetésével is gyanúsítják és indítványozták letartóztatását. Vagyonvisszaszerzés keretében a nyomozók gépkocsit foglaltak le tőle.
Az idősebb gyanúsítottnak járművezetés eltiltás hatálya alatt bűntett miatt is felelnie kell. Megállapították azt is, hogy a férfi ellen a Gyöngyösi Járásbíróság elfogatóparancsot bocsátott ki, ezért a rendőrök büntetés-végrehajtási intézetbe szállították