Felsőoktatási átalakítások - HaHa: ne írják alá a részmegállapodást!

Pro... - 2013-01-21

- A Hallgatói Hálózat azt kéri az emberierőforrás-minisztertől és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) vezetőjétől, hogy a részmegállapodást a tervezett formában ne írják alá hétfőn.

    A szervezet az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében kiemelte: ragaszkodnak a diákok december 10-én elfogadott 6 pontjához, amely mellett az Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórum (OFEF) tagjai is elkötelezték magukat. A hétfői aláírás előtt kiszivárgott dokumentum szerintük csak részeredményeket tartalmaz és kizárja az érintett szervezetek nagy részét a tárgyalásokból.

     Azt írták, a részmegállapodás tervezete rögzíti, hogy a 6 pont részben teljesült, részben nem. Ez a részmegállapodás tehát rész-előrelépésnek tekinthető - fogalmaztak, hozzátéve: a most felvételizők érdekében azonban haladéktalanul szükséges, hogy a minisztérium megtegye a szükséges lépéseket, hogy a felsőoktatásba jelentkezők felelősen tudják beadni jelentkezésüket. Úgy látják, a részmegállapodás tervezete, bár előrelépés a korábbi helyzethez képest, nem biztosít ehhez megfelelő garanciákat.

     Kitértek arra is: a Hallgatói Hálózat január 7-ei fórumán elfogadott ultimátum értelmében - amelyhez az Oktatói Hálózat és a Középiskolai Hálózat is csatlakozott - szükséges, hogy azonnali megoldás szülessen a 16 szak és a felsőoktatás finanszírozásának kérdésében, méghozzá számon kérhető garanciákkal. Amennyiben ezek a garanciák nem születnek meg február 8-áig, az országos tiltakozások folytatódni fognak.

    A megállapodást hétfő délután írja alá Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája