Gyurcsány Ferenc szerint a Magyarországon egymással versengő két nagy politikai irányzat egymást kizáró alternatíva, és ez okozza a feszültséget az országban. A miniszterelnök az MSZP tisztújító kongresszusán úgy fogalmazott: szemben áll egymással a nemzeti Magyarország és a modernizációs, polgári Magyarország képe, amelyek között egyenlőtlen a politikai küzdelem.
Ezt azzal indokolta, hogy míg az előbbi mindig tud még radikálisabb lenni, és bármennyit emelhet a téten, a modernizációs progresszív politika a másik oldalon ezt nem tudja megtenni. Gyurcsány azt is mondta: csak abban az esetben kíván pártelnök és miniszterelnök lenni, ha kongresszuson megkapja a szavazatok 75 százalékát.
mti